Futószalag, Jüdische Zeitung és a bőrfehérítők - Blogexport 2011. február 5.

Negyedik heti élményeim:

Könyvtár avagy logisztikai elosztóközpont

A héten ellátogattam a helyi nagy könyvtárba (Zentralbibliothek) és amint beléptem, egy hatalmas futószalag hálózatot tekintettem meg. Üvegfallal van elválasztva a nagyközönségtől a visszahozott könyvek szétválogatására beprogramozott gép.

Amikor valaki visszahoz egy könyvet, ráteszi egy futószalagra, az leolvassa, hogy a könyv visszaérkezett, ha büntetést kell fizetni ki adja a számlát, és beszállítja a gépbe, ami részlegek alapján válogatja szét a könyveket, például: történelem, földrajz, gyerekkönyvek, nyelvkönyvek, stb. Amit a nézelődő ember ebből lát az az, hogy könyvek mennek körbe-körbe egy 12 méterszer 6 méteres alapterületű 2,5 méter magas futószalagalagutakkal és futószalaghidakkal behálózott gépen.

A büntetést jegyautomatákhoz hasonló gépeknél lehet befizetni (ha valaki későn hozott vissza egy könyvet), nem tudom, hogy a befizetést külön ellenőrzik-e, de az itteniek annyira becsületesek, hogy nem hinném, hogy sok visszaélés lenne.

A polcra végül egyelőre emberek teszik vissza a könyveket, de ahogy elnézem a fejlődés iramát, nemsokára robotokat vagy más technológiai megoldást fognak alkalmazni.

A könyvtár 3 emeletes és nagyon sok könyv van, az emberek bevásárló kosárral mászkálnak föl-alá és szedik össze a kiveendő könyveket.

A könyvkivételnél is nagyon modern megoldást alkalmaznak: egy üres asztal, rajta egy vonal, egy monitor és egy kártyalehúzó.  Mikor valaki összegyűjtötte a bevásárlókosarában a könyveket, odamegy egy ilyen asztal-géphez, előveszi a könyvtári jegyét (ami egy mágneskártya), lehúzza a kijelölt helyen, miután a gép beazonosította, elkezdi egyesével a vonalra pakolni a könyveket. Amint a gép leolvasta melyik könyvről van szó, megjelenik a monitoron, és teheti a következőt. végül ad a gép egy blokkot a könyvek címével és lejárati dátumával.

Ha valaki elfelejtené ezeken a gépeken lehúzni a könyveit, a kijáratnál megszólalnának a mágneskapuk.

Így elméletileg teljesen ki lehetne iktatni a humán munkaerőszükségletet. De azért van néhány ember is: ha beiratkozni vagy egy másik könyvtárból könyvet áthozatni szeretnénk, azt embernél kell kérnünk. Illetve minden emeleten számos információs pult található nagyon segítőkész munkatársakkal.

Könyvek magyarul

Jó néhány órámba telt, míg körbejártam a könyvtárat ( na jó, azért a Széchényi Könyvtárnál nem sokkal nagyobb), pedig alig néhány könyvbe néztem bele, inkább a tematikára koncentráltam, hogyha legközelebb visszamegyek, tudjam mit hol kell keresni. Van ugyan térkép, de mintha kicsit fejjel-lefelé lenne...legalábbis nekem úgy tűnik.

Ahol hosszabb időt töltöttem az az útikönyv részleg volt (mily meglepő :D ). A legtöbb német Olaszországról vagy Franciaországról vett ki könyvet, ott volt tumultus. Magyarországról 30-40 különböző útikönyvet találtam.

Később felmentem a harmadik emeletre is, ahol nagyon sok idegennyelvű olvasmány, főleg regény volt mindenféle nyelven, így a kis, vagy ritkább nyelveken is: vietnámi, cseh, latin,stb... Magyar könyvekből is találtam néhány darabot.

Könyvek, amiket végül kivettem

Bár nagyon tetszett az összes részleg, leginkább a gyerekkönyvek kötötték le a figyelmemet: nyelvi szempontból ugyanis ezen a szinten vagyok. Ki is választottam három könyvet, bár félek, hogy a három hetes kölcsönzési idő alatt nem fogom tudni kiolvasni őket.

Az egyik könyv címe: Arthur és a minimoyok, otthon most mutatták be moziban. A könyv írója Luc Besson, a Taxi és sok más francia film rendezője. Eddig hatvan oldalt sikerült elolvasnom. Nem értek mindent, de a lényeget körülbelül sejtem. (Lehet, hogy váltanom kéne még kisebb gyerekek mesekönyveire.)

Újságárusnál Jüdische Zeitung

Még az újságárusoknál is szoktam találni Magyarországról, Budapestről szóló útikönyvet. :)

Nagyon meglepődtem, mikor legelőször láttam zsidó újságot egy újságárusnál. Magyarországon, mintha kicsit próbálnák származásukat, vallásukat rejtegetni, itt meg az újságos kirakat legszembetűnőbb helyein vannak az újságaik: Jüdische ..., Jüdisch ... (sajnos elfelejtettem a pontos címeket). Mikor erre rákérdeztem mind az osztálytársaim, mind a német tanárom azt mondták, hogy nagyon érzékenyek a múltra. Nem szeretnék, ha ez (Hitler és a felsőbbrendűség) még egyszer előfordulna, ezért is engedik a sok bevándorlót és a zsidók szólásszabadsága ezért lehet ilyen "bátor".

A tanárom arra is felhívta a figyelmemet, hogy ne zsidózzak. A politikailag korrekt kifejezés a cionista.

Orosz nyugdíjascsoport

Felfedeztem, hogy minden héten van német beszélgető csoport a könyvtárban, mellyel a bevándorlókat szeretnék biztatni, hogy a kötelező német nyelvtanfolyam és állampolgársági vizsga után is használják német nyelvtudásukat. Sokan közülük családostul érkeznek és otthon csak az anyanyelvükön beszélnek, ami azért baj, mert a gyerekeik sem tanulnak meg rendesen németül, és ez a későbbiekben problémákat okoz.

Szóval elmentem egy ilyenre, és az én csoportomban csak idősebb oroszok voltak, akik az élet nagy igazságait boncolgatták (pl. az ókorban minden város víz köré épült). Nagyon aranyosak voltak és nagyon jól tudnak németül, de az orosz akcentusukat ők már nem fogják tudni elhagyni.

Az aluljáróban

A német emberek nagyon határozott emberek. Mindig tudják, hogy mit akarnak. Oly annyira, hogy miközben szélsebesen száguldoznak az egyik metróból a másikba, képesek fellökni egymást. Úgyhogy nagyon ébren kell lenni, nem lehet nézelődni, mert különben elsodorják az embert. De ez a magatartás szerencsére csak az aluljáróban jellemző.

Döneres

Pár napja nagyon gondolkodtam azon, hogy törökökkel dolgozzak. Két nap alatt összeszedtem a bátorságom és elmentem érdeklődni. A munkát nem kaptam meg, arra hivatkozva, hogy nem tudok törökül, de olyan szeretetteljesen lettem visszautasítva, hogy tüstént megbocsátottam. Ha így jobban belegondolok, tényleg csak egymásnak adnak munkát, elég összetartóak.

Így szomorkodva léptem ki az ajtón, mert valamit azért csak szeretnék dolgozni. De a rossz kedvem nem tartott sokáig, mert 10 perc alatt, amíg végig sétáltam a piac utcáján (Wandsbek Markt) négy pékségben is láttam, hogy segítőt keresnek. Volt, ahol ott hagytam a telefonszámom, volt ahol email-es jelentkezést kértek.

Folyosógyűlés

Nagy reményeket fűztem a folyosógyűléshez. 25-en vagyunk egy folyosón, egy konyhával, egy zuhanyzóval (WC-ből kettő is van). De nem nagyon akadályozzuk egymást sehol, mert mindenki többnyire be van zárkózva a szobájába. Reméltem, hogy legalább látok néhány arcot a gyűlésen, meg megismerem őket.

A gyűlés egy katasztrófa volt. A 25-ből 11-en voltunk ott, a többiek leiratkoztak. Egész végig azon vitatkoztak, hogy mekkorák legyenek a fizetendő büntetések! Büntetés, ha valaki nem jön a gyűlésre (és nem is iratkozik le), büntetés, ha valaki nem pakol el maga után, büntetés, ha valaki nem végzi el a ráosztott feladatot. Nem voltak németek, de a precízségre és rendre nagyon rászoktak már. ( A többség négy évet itt tanul.) Végül egységesen megszavaztuk, hogy minden bírság 10 euró. Nem olcsó mulatság!

Női kvóta

Egyik tanárnőnk az egyetemen felhozta, hogy most szavaz a német parlament arról, hogy legyen-e női kvóta, az az egy minimálisan meghatározott szám a politikai körökben, felsővezetők körében, amit nőknek kell betölteni. Nagy meglepetésemre főleg az osztálytársnőim voltak ellene, azzal az indokkal, hogy ők nem azért akarnak magas pozíciót betölteni, mert ez a szabály és nőt kell odatenni, hanem azért mert ők a legalkalmasabbak a posztra.

A német társadalom egyébként eléggé feminista a magyarhoz képest: vagyis a női és férfi szerepek nem válnak el élesen egymástól. A nőket nagyon megbecsülik. Van olyan osztálytársam, akit a férfi tanára félévig tanított, majd félévet otthon volt a gyerekeivel, félévet megint tanított, majd félévet a felesége tanított.

Talán ezért is van, hogy alig néhány barbi-baba külsejű nő mászkál az utcákon, bár a legtöbb hamburgi nő magas, vékony és szőke, még sincsenek annyira belekényszerítve a szépség üldözésébe; több nő pedig elég férfiasan öltözködik.

Bőrfehérítő krémek

Már említettem, hogy minden héten minden tantárgyból valakinek prezentálnia kell. Nekem minden órám a másodévesekkel van, ők egy év tapasztalattal a hátuk mögött, mind kitűnő előadók.

Én múlt héten Kuba kultúrájáról tartottam előadást spanyolul. Mivel a spanyol nyelvtudásom még elég passzív (mindent értek, de magamtól nem tudok mondatokat összerakni, mert minden németül jut az eszembe), ezért én felolvastam a mondókámat. Bár a tanár nem nagyon figyelt, pedig az ő kedvéért alig mondtam számokat (a mexikóiak nem szeretik az adatokat prezentáció közben hallani, csak utána vacsora közben beszélnek róluk), és betartottam a modern prezentáció kritériumait: maximum három szó szerepelhet egy dián. A többiek azért kitartóan figyeltek.

Ezen a héten pedig angol (etika) órán tartottam előadást, ami már sokkal jobban ment és könnyedén beszéltem 20 percet a témámról: bőrfehérítők etikája. Mivel ismeretlen volt a téma, a tanár és a csoporttársaim nagy érdeklődéssel hallgattak.

Az a lényeg, hogy az ázsiai nők fehérbőrűek szeretnének lenni. Ez néhány ezer évvel ezelőttre vezethető vissza, amikor a parasztok egész nap a földeken, a tűző Napon dolgoztak és csak az uralkodók engedhették meg maguknak, hogy az árnyékban hűsöljenek. Ezért az ázsiai kultúrák a világos bőrt a jóléttel, a műveltséggel és a szépséggel azonosítják.

A volt gyarmatokon, például Indiában az is szerepet játszik, hogy az uralkodó brittek hófehérbőrűek voltak.

A kozmetikai ipar pedig felismerte az igényt és elkezdett fehérítő krémeket gyártani és reklámozni. Ezek a reklámok néha kicsit messzire mennek: például mutatnak egy indiai lányt, aki sötét bőrű és nem talál se állást, se férjet magának. Elkezdi használni a fehérítő termékeket és rögtön kap egy jó állást és talál magának férjet. Az ok-okozati viszony miatt a reklámot Indiában betiltották. Íme két reklám, amit órán is bemutattam:

http://www.youtube.com/watch?v=ubbufbkbovY&feature=player_detailpage

http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=i2Dwga63onY

Amikor Kínában voltunk anyukámmal, minket is állandóan fényképezgetni akartak és nem értettük miért. Amikor Thaiföldön dolgoztam és néztem a tv-t, nagyon gyanús volt, hogy egy 5 perces reklámszünetben miért mutatnak 4 bőrfehérítő reklámot.

A prezentáció végén mindig egy rövid vitára kell biztatnunk a csoporttársainkat. Nekem az volt az indító kérdésem, hogy "ha te egy sötét bőrű indiai lány lennél és nem találnál férjet, és nem kapnál munkát, akkor használnál-e fehérítő krémeket, hogy növeld az esélyeidet?"

A lányos téma ellenére a fiúk sokkal többet szóltak a témához. És mindenki használná a krémet, még ha egészségre ártalmas anyagokat tartalmaz is (ezek a krémek fő alkotó eleme a higany, ami nagyobb mennyiségben halálos). Meglepődtem, hogy a németek ennyire kollektivisták, és ennyire meg akarnak felelni a társadalmi elvárásoknak.

Mikor az ázsiai bőrfehérítést a nyugati soványság rögeszméjéhez hasonlítottam, hogy a nyugati nők minden áron fogyni akarnak, nem igazán értették a párhuzamot, és egyik lány megjegyezte:" De hát mi mind soványak vagyunk." Valóban azok, úgyhogy másik példát kerestünk: a fogfehérítést, hogy bele tudják élni magukat a feladatba.

Élelmiszer

Az élelmiszer árak nagyon magasak! Afgán csoporttársammal szoktuk a hazai és az itteni termékek árait hasonlítgatni és szörnyülködni. Érdekes módon a tej olcsó: 140 forint egy liter.

Nagy szomorúságomra a zöldségek, gyümölcsök szinte mind génkezeltek. (Alig találok rothadó gyümölcsöt, pedig vadászom őket). Ez azért baj, mert bár kívülről gyönyörű szépek, de mindegyik gyümölcs ízetlen.

Ezzel szemben, amennyire rosszak a gyümölcsök, annyira finomak a pékáruk. Rengeteg a pékség, rengeteg a péksütemény, szépen lassan végig kóstolgatom őket, szerencsére nehéz nem finomba botlani.

Az egészséges németek fehér kenyeret nem esznek. Minden kenyér és zsemle magos. Ez az árakon is meglátszik: 60 forintnál olcsóbban nem találok zsemlét, de jellemzőbb a 90-100 forintos darabonkénti ár.

Lehet, hogy én vagyok ügyetlen, de eddig nem találtam se vajat, se sót. Sóból csak valami egzotikus helyről származó kristálysó van, a vajak helyén meg vajkrémek és sajtkrémek.

A németek sokat tudnak a magyarokról, és sok magyaros ételük van. Legalábbis ők így hívják. Van magyaros szalámi, magyar gulyás, magyaros chips. Rájöttem, hogy a paprikát azonosítják Magyarországgal. Mindenben, amiben pirospaprika (a fűszer) van, az nekik magyaros. Ma például vettem ungarische Chips-et. Sima paprikás chips volt. Állítólag a magyar gulyáslevesnek sincs sok köze a mi általunk ismerthez. De van benne paprika :)

Németország, a lehetőségek országa - Blogexport 2011. január 29.

Néhány kép Hamburgról:

Hamburg Rathaus

Hamburg Városháza, itt minden nagyobb városnak van saját kormánya és parlamentje, az itteniek szerdánként üléseznek. Megnéztem belülről is. Az ülésterem körülbelül akkora, mint a magyar parlamentben. Az iskolám a városházától jobbra van, közvetlenül mellette. Az idő mostanában mindig ilyen felhős, hó nincs csak nagy szél, ami azért rossz mert elég sok német dohányzik és nagyon nagy távolságra elviszi a szél a füstöt.

S-Bahn

Ilyennel járok iskolába. nagyon kényelmes, gyors, jó a kilátás, az egész várost behálózza.

Kikötő

A távolból csak a sok daru látszik. Közelebb menni bámészkodóknak gyalogosan nem lehet. Majd be fogok fizetni kikötői túrára: egy vagy két órás, hajóval körbevezetnek minket a csatornákon. A helyiek azt mondják nagyon érdekes.

Németország, a lehetőségek országa

Szűk 3 hét itt tartózkodásom óta már nagyon sokszor volt olyan érzésem, hogyha keményen tanulok, akkor bármi lehetek ami csak szeretnék. Otthon csak a Travel Channel-t vagy CNN-t nézve voltak ilyen gondolataim. Valahogy benne van a levegőben: az emberek soha nem bosszúsak, a metrón sokszor összenéznek, nagyon segítőkészek.

Az iskolában például az órán rengeteget kérdeznek. Nálunk Magyarországon, ha egy diák feltesz egy kérdést a tanár rosszallóan néz rá, hogy: Hát, kisfiam, miért nem figyeltél? Ez már elhangzott. És sokszor nem válaszol. Itt biztatják a diákokat saját álláspontok kialakítására, nagyon szeretik a filozófiai kérdéseket, nagyon szeretnek érvelni. Néha teljesen butaságot állítanak olyan nagy magabiztossággal, hogy a tanárt is sokszor elbizonytalanítják.

Angol és spanyol nyelvi óráim is vannak, de mindkét csoport olyan magas nyelvi szinten van, hogy nyelvtant egyáltalán nem tanulunk, szókincsbővítés hébe-hóba van.

Spanyolon interkulturális menedzsmentet tanulunk spanyolul, többnyire esettanulmányokat elemzünk. Szerintem nagyon érdekes: a kulturális különbségekről olvasunk, vállalati kultúrák különbözőségét vitatjuk meg. Alaphelyzetben mindig egy mexikói és egy német céget vizsgálunk, például, ha egy német elmegy Mexikóba dolgozni és a megbeszélt öt órai találkozón csak ő van egyedül jelen, nem szabad kétségbe esnie, fél nyolcra megérkeznek a tárgyalópartnerei és nem vész kárba semmi (kivéve a német elvesztegetett drága ideje).

Másik példa: ha egy barátoddal megbeszélnéd, hogy óra után találkoztok és együtt ebédeltek, de a barátod nem jön, mert az ő tanára később kezdi és fejezi be az órát, meddig várnál a barátodra? A német diákok mind azt válaszolták: legfeljebb 5 percet, a mexikóiak, akár 40-50 percet is. Azzal indokolták válaszukat, hogy ha nem várnák meg, a barátuk azt gondolná, hogy nem szeretik és nagyon egyedül érezné magát. Kollektivista társadalom, míg a német individualista.

Angol órán üzleti etikát tanulunk, és mint nagyon sok más tárgyból, itt is minden órán valaki prezentál. A prezentációk legalább 45-60 percesek. Csütörtökön a WikiLeaks-ről tartott előadást egy fiú. Azzal kezdte az előadást, hogy bemutatott egy videót, amin Irakban véletlenül gyerekeket lőnek le amerikai katonák. Az előadás filozófiai nagy kérdése az volt, hogy ha a te kezedben lenne ez a videó, mit tennél? Átadnád hírügynökségeknek vagy a WikiLeaks-nek vagy csöndben hallgatnál? Miután néhány alapadatot elmondott az alapítványról, olyan filozófiai vita robbant ki, hogy tátott szájjal hallgattam. Ez egy olyan kényes kérdés, amit ha otthon tettek volna fel, szerintem a legtöbb diák nem szeretett volna véleményt nyilvánítani (én nem szóltam a témához), itt meg nem kellett senkit biztatni, alig várták, hogy szóhoz jussanak.

Erre biztatják őket, és hogy tegyenek fel rengeteg kérdést, és építsenek fel saját értékrendszert, és nyugodtan kérdőjelezzenek meg minden eddig bizonyított tényt, amit bátran meg is tesznek. Bár végül a tanár mindig elmondja, hogy ő mit gondol, és azt többnyire el kell fogadniuk jó megoldásnak, számomra mégis nagyon szokatlan ez a sok-sok kérdés és matematikai modellek felülbírálata.

Operációkutatásból (számolós tárgy, hasonlít a matekhoz), a diákok feladata, hogy a tanár iránymutatásával rájöjjenek a hosszú matematikai képletekre. És rájönnek.

Nem kapnak készen semmilyen információt, mindenre nekik kell rájönniük. Az ő világukban a tanárok nem azért vannak, hogy egyeseket osztogassanak, hogy megnehezítsék a diákok hétköznapjait, hanem, hogy önálló gondolkodásra neveljenek.

Régebben olvastam egy Dániában tanuló magyar lány beszámolójában, hogy "a tanárok azért vannak, hogy segítsék a diákokat". Akkor nagyon távolinak, hihetetlennek tűnt ez nekem, de most már elhiszem.

Egyéb iskolai érdekességek

Valószínűleg az egy iskolai sajátosság, nem egész Németországra jellemző, hogy nem kell tankönyvet vásárolni. Minden tanár az összes diát kinyomtatja (ez a magas tandíj és kis csoport létszám miatt lehetséges) és átadja a diákoknak. Ha kijelölnek kiegészítő irodalmat, akkor pedig a könyvtárban el tudjuk olvasni. Ennek mi magyarok nagyon örülünk, mert nagyon borsos árai vannak a tankönyveknek.

Az egyetlen egy apró hátrány, amit tegnap felfedeztem az itteni oktatásban, hogy a hallgatók nem tanulnak aktualitásokról (legalábbis a mi főiskolánkon). Magyarországon oktatóink nagyon hangsúlyt fektetnek arra, hogy folyamatosan beszámoljanak és elemezzék az elmúlt egy-két hét eseményeit.

Itt arra jöttem rá, hogy sok kérdéssel kapcsolatban fogalmuk sincs a diákoknak így érvelni sem tudnak. Vagy alapvető pénzügyi ismereteik hiányoznak, ami fura a Kereskedelmi Kamara főiskoláján. Például nem tudják mi az, hogy vásárlóerőparitás, hogy van lebegő, rugalmas és rögzített árfolyam, mi az a GATT, hogy Amerikát Kína hitelezi, hogy régen az aranyhoz kötötték a különböző árfolyamokat. Ezeket egy magyarországi közgazdaságtant hallgató diák az első félévben tanulja, és nagyon szigorúan számon kérik rajtunk.

Rossz gyerekek

Menedzsment órán össze van vonva két csoport és egy kicsit többen vagyunk a megszokottnál. Ez azt jelenti, hogy nem 6 ember ül egy teremben, hanem 16. Ez nekik már tömegoktatásnak minősül és a 3. sorban ülők már mindent megengednek maguknak: egyik gyerek egész órán freestyle-bmx-eset játszott a számítógépén (röpködött és figurákat csinált). Mások kész átverés show-hoz hasonló videókat néztek laptopon és 3 órán keresztül hangosan nevettek. A 3.sorban! Szerintem a tanár azért nem szólt semmit, mert még új.

Sok olyan tanárunk van, aki nem tanár, hanem vállalatnál magas beosztású vezető és őket kérik fel tanítani, hogy olyantól halljuk az előadást, aki az életben is mestere a tudományának. Ez néha rosszul sül el, mert bár kitűnő szakemberek, de sajnos nem tudják átadni a tudásukat.

Állami Egyetem

A Hamburgi Állami Egyetem méreteitől teljesen el vagyok ájulva. Ez az a hely, ahova ebédelni járok. Utánanéztem és megközelítőleg 36 000-n tanulnak itt. Magyarország legnagyobb egyetemén, a Pécsi Egyetemen 34 000-n, az ELTE-n 32 500-an (ebből 23 000 nappalis) tanulnak. Ehhez képest sokkal diákbarátabb hely és nagy a választék a menzán.

EU-bürger vagy nem

Amikor az irániak kérdezik meg, hogy Magyarország Európában van-e vagy sem, nekik el szoktam nézni, hogy a távoli Közel-Keleten nem tanulnak rólunk. De amikor a németek kérdezik meg, hogy mi oroszul beszélünk-e, akkor már meg szoktam rájuk haragudni...

Mikor ide készülődtem, gondolkoztam rajta, hogy hozzak-e útlevelet. Minek csak elveszítem... Aztán még is elhoztam, mert szeretem nézegetni a benne lévő pecséteket :)

Úgy tudom, hogy mivel EU-tagok vagyunk személyi igazolvánnyal utazhatunk Németországba. Ha az országba beengedtek minket, akkor arra gondolnék, hogy más ügyintézés során is elegendőnek kell lennie a személyi igazolványomnak.

A Bevándorlási Hivatalban még elég volt az igazolvány, de mikor bankszámlát akartam nyitni és a helyi könyvtárba beiratkozni, kicsit elgondolkoztak, hogy Ungarn...hmm...hát onnan útlevél kell. Nem tudom, hogy hiányosak az ismereteik és nem tekintenek minket EU-tagnak, vagy esetleg más lehet az ok, de csak útlevéllel tudtam náluk ügyet intézni.

A környék, ahol lakom

A buszon láttam rossz gyerekeket. Köpőcsővön keresztül próbáltak papírgalacsinokat a buszon nekik háttal ülők hajába fújni. Mikor véletlenül sikerült nagyokat hahotáztak. Nem nagyon izgatta őket, hogy mindenki csúnyán néz rájuk. Senki nem szólt a 10-12 év körüliekre. Hát ilyen is van.

Szombati napon elég sokan mennek a helyi bevásárló központba, köztük sok-sok muszlim (talán török, arab és perzsa). Nekem kicsit szokatlan, hogy a folyosó közepére lerakják a járni még nem, csak éppen ülni tudó babát, hogy ott kiabáljon, meg törölje fel a port. E kollektivista népek természetesen vásárolni is csoportosan járnak, 3-4 család együtt, több generáció: míg az anyukák a ruhaboltban nézelődnek, addig a gyerekek a sarokban a földön fetrengenek, az apák nem is figyeltem hol vannak. Talán elektronikai készüléket vásárolnak vagy ülnek a kávézókban és nézelődnek.

Nyelviskola

Tulajdonképpen nem is nyelviskolába járok, hanem integrációs csoportba: azokkal a bevándorlókkal tanulok együtt, akiket az állam arra kötelez, hogy tanuljanak meg németül és tegyenek állampolgársági vizsgát. Ők 600 óra nyelvtanulás után B1 nyelvi vizsgát tesznek. Most hamarosan elérik a 600 órát, ezután pedig "Orientierungskurs"-ra kell járniuk. Politikát, történelmet, jogot, kultúrát kell hallgatniuk. Mivel nagyon szeretem a csoportot, megkérdeztem, hogy járhatok-e vendéghallgatóként és megengedték :)

Van két nagyon barátságos ecuadori a csoportban, akikkel nagyon jóban vagyok. Ők is mindig megvárják egymást, mint a korábban említett mexikói példában. Az egyik: Daniela középiskolai cserediák. Szeptember óta gyönyörűen megtanult spanyolul. A másik: Jonathan, akinek anyukája Németországba házasodott és hozta magával a családot. Az összes csoporttársam nagyon gyorsan beszél németül, mivel nagyon jól tudnak, de ő olyan mértékben, hogy őt még a tanár sem érti.

A két ecuadori nagyon rendes, ők az egyetlenek, akik soha nem váltanak a saját nyelvükre, mikor én is ott vagyok. Bár tudják, hogy beszélek spanyolul is, komolyan veszik a német tanulást.

Még nagyon jóban vagyok egy belga lánnyal (ketten vagyunk európaiak a csoportban), vele azért nagyon jó beszélgetni, mert a csoportban ő beszél a leghibátlanabbul (legjobb nyelvtannal).

A kollégium

Jövő héten lesz folyosógyűlés, ami azért nagyszerű mert végre találkozhatok a mindig a szobájukba zárkózó lakótársaimmal.

Arról is fog szólni a gyűlés, hogy ne nebenleben, hanem mitleben, azaz ne egymás mellett éljünk, hanem egymással: közösséget próbál építeni a felelős.

Nagyon meglepődtem, amikor a minap egyik gyerek nem csak elsuhant mellettem ahogy általában szoktak, hanem hajlandó volt velem két mondatot váltani. :)

Kedvenc lakótársam, a turbános fekete lány most is az énekével boldogít bennünket (22:30).

Munka

Mivel már majdnem három hete itt vagyok és látom, hogy alakulnak a költségeim, itt az ideje komolyan neki feküdni a munkakeresésnek.

Gyors fejszámolás: az ösztöndíjam 360 euró havonta (meglepően magas a tavalyi évihez viszonyítva), és három hét alatt sikerült 810 eurót elköltenem, pedig igazán szerény körülmények között élek.

A helyzet azért nem olyan vészes, ebbe már beleszámoltam a februári főköltségeimet is,amik: 180 euró szállás (ez olyan hiper-szuper alacsony, hogy mindenki ámul-bámul, amikor meghallja; valóban óriási szerencsém volt, és csak 25-en osztozunk egy fürdőszobán :))

A bérlet sajnos nagyon drága: 70 euró ebből a távolságból, ahonnan én járok. Kértek némi kauciót és körülbelül 145 eurót költöttem ennivalóra 3 hét alatt. És akkor még nem említettem a nyelviskolát, nem voltam kirándulni, és még zoknit sem vettem a szegények boltjában (ahol értem mit beszélnek arabul a bácsik)...

Szóval örülnék, ha találnék valamit, hogy minél többet lássak a világ e csöppnyi szegletéből... Meg is fogadtam, hogy legközelebb alacsonyabb árszínvonalú országba megyek, ahol több mindent tudok vásárolni a forintomért...Ázsia, Afrika...

Találtam is egy nagyszerű munkát, ami igazán elnyerte a tetszésemet, és még a kritériumoknak is megfeleltem, merthogy nem voltak (általában a "gute Kenntnisse in Deutsch (Wort und Schrift)" pontnál bukok el, bár nagyon jól haladok a nyelvtanulással). Szóval a munka: Leergut sortierung= hulladékválogatás. Eszembe jutottak nyomdai élményeim a sok diákkal, és szívesen jelentkeztem, de ők nem jelentkeznek...

Hozzátenném, hogy heti 10 óra hulladékválogatással annyi pénzt keresnék, mint egy magyar iskolai tanár heti 40 órában.

Aztán próbáltam a magyar nyelvtudásomra hagyatkozni, de egész Hamburgban mindösszesen két munkához kérnek magyar nyelvtudást: az egyik egy tapasztalt könyvelőt keres, a másik pedig számítógépes-játék fordítót. Erre jelentkeztem, bár gépi ismereteim nem olyan kitűnőek és játékszenvedélyem sem annyira beteges, mint amilyen lehetne, de olyan régóta betöltetlen a pozíció, hogy látok némi esélyt.

Illetve a 3. lehetőség, amivel jelen pillanatban szimpatizálok: Döneresnél dolgozni. A közelben láttam egyet, ahol ki volt rakva, hogy női munkatársat keresnek. Benéztem: hosszú, kígyózó sorok (szombat délutáni csúcs), öt török férfi kiszolgáló. Azt megértem, hogy szükségük van munkaerőre, de miért nőre? Talán a csicskamunkát akarnák elvégeztetni?

Nagy dilemmám

Dolgozzak törökökkel a gyorsétteremben?

Tömegközlekedés, játszótér nagyoknak, gyümölcsevők - Blogexport 2011. január 22.

HVV (helyi BKV)

Szeretnék mesélni a helyi BKV-ról: az a rövidítése, hogy HVV ( Hamburger Verkehrsverbund ). Nagyon tiszta, nagyon pontos (két perc késést már rögtön bemondanak, mert a várakozók erre nagyon érzékenyek), nagyon kényelmes, hosszú útvonalakon közlekednek a járatok, az egész várost lefedi az U-Bahn, S-Bahn és buszhálózat, sőt még 5 hajóvonalra is fel lehet szállni a Großbereich Hamburg bérlettel, ami nekem van. Villamos, trolibusz, sikló, fogaskerekű nincsen.

A buszjegy-, vagy bérletvásárlás kicsit nehézkes, és az újaknak átláthatatlan, mert nem csak azt kell eldönteni, hogy veszek vagy sem, hanem hogy hány zónára kiterjedőt veszek. Az egész város zónákra van felosztva: buszvonalak, metróvonalak, városközpont körüli bonyolult körök hálózata. Próbáltak is egy segédtérképet alkotni a zónákhoz, de szerintem megfejthetetlen.

Én mivel elég messze lakom, nekem a legdrágább diákbérletet kell vennem (70 euró), ez 4 zónát fedne le egy irányban; de van egy olyan kedvezménye a közlekedési társaságnak, hogy a legdrágább bérletet vásárlók, minden közlekedési eszközt használhatnak Hamburg közigazgatási határain belül: Großbereich Hamburg. Így szabadidőmben szívesen ülök fel különböző járatokra nézelődni.

A baj csak az, hogy nagyon könnyen elálmosodom, mert kellemes meleg van és túl kényelmesek az ülések: mivel egy átlagos hamburgi férfi 190 centiméter magas (nem ritka a 200-210 centis ember sem ) az egymással szemben lévő ülések között elég nagy távolság van. Elég szélesek is az ülések, bár az emberek egyáltalán nem kövérek ( alig láttam egy-egy nagyobb darab nőt), inkább a vastag kabátoknak és sok csomagnak könyvelem ezt el.

Vannak úgynevezett Schnellbus-ok, ezek olyanok, mint nálunk a piros expressz buszok, ezek érdekessége, hogy a bérleten felül külön kell fizetni utazásonként még egy eurót, ezért sokan nem szeretik őket.

Este nyolc óra után és vasárnap csak az első ajtón lehet felszállni a bérletet felmutatva vagy a vezetőtől jegyet váltva. Az előre megvásárolt jegyeket nem kell sehol kilyukasztani,  mert rajtuk van, hogy melyik megállótól meddig érvényesek és hogy mikor vásárolták őket. A metró megállókban mindenhol van automata, kisebb buszmegállókban pedig felszálláskor szoktak a buszvezetőtől vásárolni.

Minden busz alacsony-padlós a kismamák és mozgássérültek nagy örömére. Kutyát lehet szállítani.

Nagyon meglepő számomra, hogy amikor az első ajtón szállok fel a buszvezetők mindig kedvesen üdvözölnek :)

Azon is nagyon csodálkoztam, amikor egyik este éjfél körül mentem haza és csövesek, részegek, romák helyett főleg időseket láttam a buszokon. Valószínűleg operából jöttek haza. Tehát nagyon biztonságos. Az aluljáróban lévő pékségek ekkor már rég bezártak, de vajon ki volt még ilyenkor is nyitva? Természetesen a döneresek és a kínaiak.

Mivel ilyen sok előnye van a tömegközlekedésnek és a németek nagyon környezettudatosak, ezért nagyon sok üzletember is metróval jár dolgozni. Viszonylag kevesen használnak autót, itt létem alatt még egyszer sem láttam közlekedési dugót.

A metrókon tv-k vannak, amik aktuális híreket, időjárást, reklámot és persze a következő megálló nevét mutatják.

Van még egy nagyszerű szolgáltatása a HVV-nek: egyéni útvonaltervezés: beírom neten, hogy honnan hova szeretnék menni, és megmutatja a legrövidebb útvonalat. Ismeri az utcaneveket, a megállókat és más alapján is lehet keresni: http://geofox.hvv.de/jsf/home.seam?clear=true

Nein oder Né

Nagyon örülök neki, hogy sokat tudok németül beszélni: vásárláskor, buszon, útbaigazításkor, bevándorlási hivatalban és mindig értenek! Én sajnos nem mindig értem őket. Az osztálytársaim is néha próbálnak velem németül beszélni mikor megkérem őket, de amint az első dolgot nem értem, rögtön átváltanak angolra, mert nincs türelmük magyarázni vagy megismételni.

Köszönéskor szinte egyáltalán nem használják a Guten Morgen-t, mindenki mindenkinek Hallo - Tschüss -szel köszön.

Valamiért azt sem szeretik kimondani, hogy nein: mindig né, nő-t mondanak helyette.

Játszóház

Csütörtök este elmentünk egy játszóházba, ami gyerekeknek lett tervezve, de havonta egyszer megnyitja kapuit a "nagy" gyerekek számára is. Nagyon jópofa játékok voltak: csúszdák, ugráló, trambulin, dodzsem, bika, akadálypálya, falmászás, legóépítés és egy hatalmas, labirintusszerű mászóka. Ebben nagyon jól lehetett bújócskázni: szűk helyeken felmászni, csúszdán le, labdák között hasra esni, zsákutcába érni, alagutakban négykézláb menekülni. Másnapra kicsit be is zöldült a térdünk.

A trambulinon való ugrálás nagyon fárasztó, versenyeztünk ki tud szaltót ugrani. Az ugrálóban a nagy darab fiúk kicsit bevadultak, mert próbálták csúzliszerűen kilőni egymást az ugráló belsejében lévő levegővel töltött rudakkal, a 60-70 kilójukat éppen csak, hogy megemelte a beszorított levegő.

Szerintem a főattrakció egy óriáscsúszda volt: soha nem is keringőzött hosszú sor, mert alig páran merték kipróbálni; akik felmentek azok közül is sokan inkább visszamásztak. Igazából nem is csúszda volt, hanem inkább egy szabadesést szimuláló építmény: egy körülbelül 5 méteres toronyba kellett felmászni, ahonnan lenézve nem ívet láttunk, hanem függőlegesen lefele, csak legalul fordul be és alakul vízszintessé. Mikor először kipróbáltam nagyon bátran, félelem nélkül ugrottam le, de mikor csak zuhantam és zuhantam a levegőben és semmim nem ért semmihez biztosan rémült arcot vághattam. Remegő lábakkal másztam ki és másodszorra sokkal bátortalanabbul másztam fel, ezúttal mikor lenéztem felülről már sokkal félelmetesebbnek tűnt , mint elsőre ismeretlenül. De azért még egy párszor leugrottam rajta az este folyamán :)

Íme egy kép róla: http://www.rabatzz.de/de/galerie/Pressebilder/PR-+TwinFalls_002.jpg.php

Nyelviskola

Megérkezett a 4 hiányzó ember a csoportunkba: egy perzsa lány, aki nem nagyon hajlandó németül beszélni, ezért a tanár mindig nagyon jól el-kézzel-lábbal-mutogat neki.

Két ecuadori középiskolás: ők cserediákok, egy évre jöttek, szeptember óta vannak itt, minden tantárgyukat németül tanulják, így gyönyörűen beszélnek németül, mindig jókedvűek, nagyon aranyosak.

Van egy Koffi nevű fekete fiú. A volt ENSZ főtitkár Kofi Annan alapján arra gondolok, hogy ő ghánai lehet. Még nem tudtam megkérdezni tőle, mert még csak egyszer volt.

Bemutatom a többieket is, mert nagyon érdekes hátterük van: van két török, az egyik halárus a halpiacon, ő van itt a legrégebben közülünk: 14 éve. Nagyon kedves, németül talán ő tud az egyik legjobban, apró nyelvtani hibái vannak csak. A másik török angolt tanít.

Egy perzsa hölgy: Golnaz, bába, vele kapcsolatban az a legérdekesebb, hogy ő jött először Németországba, a férje csak két évvel később követte (általában a férfi jön először, felméri a terepet, keres munkát és utána kihozza az egész családját).

Anna orosz, ő is nagyon régóta itt él, német férje van. Ő az egyetlen a csoportban, aki kérte a tanártól, hogy magázódjanak. (Oroszoknál ekkora lenne a hatalmi távolság?)

Van egy afgán fogorvos, aki otthoni 5 év tanulás után, itt tanulhat még 4-et, hogy elfogadják a diplomáját.

Van egy fülöp-szigeteki lány, aki mindig vigyorog.

Egy indiai lány, akinek itt kapott munkát a férje.

Egy belga lány, aki nagyon okos, és aki szerint a német csokoládé messze elmarad a belgától :)

Van egy mexikói származású Vladimir nevű fiú, aki szállodában recepciós, nagyon jól tud ő is németül. Én az ő kiejtését nem nagyon tudom megérteni.

Van egy Jeruzsálemben született arab, aki mindenáron izraelinek mondja magát.

A csoport nagy részének hamarosan állampolgársági vizsgát kell tennie, ezért erre nagyon sokat készülünk (mármint a vizsga nyelvi oldalára). A legtöbben nagyon jól beszélnek németül, nagyon sok szót ismernek, amiket tudnak is használni, bárhol megértetik magukat, apró nyelvtani hibákat vétenek, például: womit helyett, was mit-et mondanak, névelőket, névelő ragozásokat, mondatban szórendet elrontanak.

Mindenki nagyon segítőkész, mikor második órán már csak én voltam az egyetlen, akinek még mindig nem volt könyve (nem volt a boltban), többen is felajánlották, hogy eljönnek velem venni, és el is jöttek!

Haspa Bank

Jóléti és biztonságot kereső ( Németországban a legmagasabb a világon az egy főre jutó biztosítások száma) társadalom lévén nagyon sok a németek megtakarított pénze, amit bankban tartanak, következésképpen minden utca sarkon bank van.

Úgy éreztem itt az ideje, hogy én is nyissak egy bankszámlát. Azt a bankot választottam, amit a városban sétálva legtöbbet láttam (egy félórás séta során legalább 10-12 fiókot): Haspa bank, Hamburger Sparkasse.

Szerintem jó feltételekkel sikerült számlát nyitnom: fix áras diák számla: 3,5 eurót fizetek havonta (az itt egy olcsó szendvics ára), cserébe ingyenes a készpénzfelvétel, az egyenleglekérdezés, a jóváírás, az utalás, a kártya kibocsátás, kártya használati díj, és még jó néhány szolgáltatás, ami nekem nem olyan fontos. Otthon én az utalásoknál szoktam nagyon nagy százalékot fizetni, ezért nagyon csodálkoztam ezen a lehetőségen. Remélem jól értettem mindent, mert a lány nem tudott annyira angolul, én meg nem ismerem annyira a banki termékeket.

Amin még jobban csodálkoztam az a kiszolgálás minősége volt. Nagyon nagy lehet a verseny a piacon, mert ottlétem alatt, úgy éreztem magam, mintha én lettem volna az angol királyné. Semmi sorban állás (bár jókor érkeztem: péntek délután), itallal kínáltak, nagyon türelmesen elmagyaráztak mindent, készségesen válaszoltak minden kérdésemre, nem az ő hatáskörükbe tartozó kérésemet is teljesítették: szerettem volna pénzt befizetni a számlára, ehhez a bank másik végébe kellett volna mennem a pénztárhoz, de az ügyintéző elment helyettem, csak kérte, hogy türelmesen várjak. Szerződés aláíráskor minden pontnál részletesen elmondta, hogy most mit fogok aláírni. Végül pedig kaptam egy aranyos és praktikus mappát egy aranyos és praktikus szatyorban a bank logójával.

Az iskolámban is hasonlóan kedvesen és türelmesen bánnak velünk: úgynevezett "open door policy" szerint működnek. Ez azt jelenti, hogy nincs nyitva tartási idő, bármikor bemehetünk a titkárságra a kérdésünkkel, és mindig vidáman és mosolyogva segíteni fognak nekünk.

A németek ehhez hozzá is vannak szokva és ha valahol nem ilyen bánásmódban részesülnek, azonnal panasszal fordulnak a menedzsmenthez. Egyik osztálytársamnak a zsúfolt játszóházban fél órát kellett várnia a sült krumplijára, és teljesen felhergelte magát, hogy ő most azonnal megy és vissza követeli a pénzét, hogy ilyet nem lehet csinálni.

Mikor kérdeztük tőle, hogy ezt sűrűn csinálja-e, büszkén elújságolta, hogy mennyi ingyen dolgot kapott már a tudatos, jogaival tisztában lévő hozzáállása miatt. Kicsit el van szállva magától, de akit 20 évesen Szöul-ba, Dél-Koreába küld a cége dolgozni, hogy képviselje a vállalatot, annak elnézem.

A belvárosi épületekben nekem nagyon tetszik, hogy mindegyiknek hatalmas ablaka van. Így könnyedén bejut a napfény is és a németek se tűnnek olyan ridegnek, mert egy kis betekintést engednek a munkahelyükre.

PIGS (malac-országok)

Angol órán a pigs országokról tanultunk: Portugália, Írország, Görögország, Spanyolország, tehát akik fizetési mérleg problémákkal küzdenek. Van a levegőben egy olyan elmélet is, miszerint az euro-zónát két részre kellene osztani: és így két külön pénzt teremteni: északi-eurót a stabil országoknak és déli-eurót a csőd szélén állóknak...

Dioxin-botrány, vegetáriánus, vegán, gyümölcsevő

A minap kezembe akadt egy "Der Spiegel" és egy nagyon érdekes cikket láttam benne. Illetve nem csak egyet, de az én nyelvtudásommal még csak egyet volt türelmem elolvasni.

Az újságok nagyon drágák, az áruk 1500 forint körül mozog, ezt is a metrón találtam. Orbán Viktorról is van kép és cikk. A helyi újságok általában írnak Magyarországról, de nem az EU-elnökségünk kapcsán, hanem a média törvényt nem tudják megemészteni és támadják állandóan.

A cikk, amit én olvastam (6 oldal) arról szól, hogy a dioxin-botrány kapcsán sok emberben felmerült a gondolat, hogy lemondjon a húsevésről, állati eredetű termékek fogyasztásáról legalább egy időre. A cikk beszámolt róla, hogy Németországban 6 millió vegetáriánus él és bemutatta a zöldségevők különböző fajtáit. Ebből a legérdekesebbek: a vegetáriánus nem eszik húst és halat, a vegán semmilyen állati eredetű terméket, tehát vajat, tejet, sajtot, tojást, tejfölt, joghurtot, tejszínt, semmilyen kekszet, csokit, tésztát, amiben gyanús, hogy ezek közül bármit is felhasználtak, nem használ bőrből készült termékeket.

Ami nekem újdonság volt az a "Fruktarier" németül (nem ismerem a magyar nevét), akik csak olyan zöldségeket, gyümölcsöket, növényeket fogyasztanak, amik nem halnak meg ezáltal. Például: ha egy cseresznyefáról leszedegetjük a cseresznyéket, a fa tovább él, de ha egy sárgarépát kihúzunk a földből a répának vége.

Ír még a cikk arról, hogy tavaly óta a McDonald's felismerte a változó fogyasztói szokásokat és bevezette a Veggie-Burger-t, ami Németországban nagyon jól fogy.

Öregek, kikötő, piros lámpás negyed - Blogexport 2011. január 18.

Eleinte hiányoltam, hogy nincsenek öregek. Mindenki fiatal és szép és anyagilag jól szituált, tisztára mint egy reklámfilmben... A tömegközlekedési eszközökön mindig van ülőhely, nem kell átadni egy megálló után egy felszálló öreg néninek a helyet. A metrón mosolyognak egymásra az emberek, egymás újságát olvassák, és mindig feltöltik a belső üléseket is :)

Aztán szombaton egy külvárosi buszpályaudvar mellett megtekintettem egy hétvégi piacot, na az nyüzsgött az öregektől. Örömmel láttam, hogy azért itt is vannak szegényebbek, mint a világ minden más táján. Valamilyen választások előtt lehetünk, mert nagyon sok politikai szórólapot nyomtak a kezünkbe, sajnos nem értjük mi van ráírva.

Hamburg nagyon híres kikötőváros, a Kínából Európába érkező termékek legnagyobb részét Hamburgban teszik partra. A várostól a tenger másfél óra autóútnyira található, rengeteg a csatorna. Sokan nem is tudják, hogy itt ötször annyi híd van, mint Velencében. Általában nagyon nagy szél fúj, ami nyáron biztos kellemes, de télen felerősíti a hideget. A házak között barátságos 10 fok a kikötőben 0-nak érződik. Lehet menni kikötőtúrára, ami egy vagy kétórás hajókázás a csatornák, hatalmas folyami- és tengerjáró hajók, valamint nagyon magas daruk között. Nekem nagyon tetszett, pedig eddig csak a parton sétálgattam. A szülők is kiviszik a gyerekeiket hétvégéken, hogy gyönyörködjenek a lenyűgöző hajókban.

A héten egyik osztálytársam előszeretettel beszélt kedvenc helyéről: a piros lámpás negyedről, ahol bár-bár hátán található, na meg a többi szolgáltatás, és mindenképpen próbált meggyőzni, hogy itt tartózkodásom alatt legalább egyszer menjek el. Gondoltam magamban, hogy ezt a programot nyugodtan kihagyhatom. Azt is mesélte, hogy vannak olyan mellék utcák, ahova ha nő belép az ott dolgozó prostituáltak megdobálják tojással, mert nem akarják, hogy más nő így lássa őket.

Erre kikötői sétám végén pont oda tévedtem. Csak mentem a tömeg után és eleinte csak azt vettem észre, hogy elfogytak a nők: mindenhol férfi csoportosulások, ordító zene, transzvesztita show feliratú bolt. Ekkor kezdett gyanús lenni a hely. Még bementem egy Lidl-be az utcában (az is volt). Én egy 20 centes pudingot vettem, a körülöttem álló punk-ok, rockerek, csövesek sört. De szerencsére hamar megtaláltam a pisiszagú utcákon a metrót és gyorsan felszálltam rá.

Csöves szerencsére nincs túl sok, vagy jól rejtegetik őket, de egyik nap a buszon utaztam, amikor jött egy kéregető és mondott valamit németül. Angolul válaszoltam, hogy nem értem mit mond, pechemre ő értett engem és elkezdett angolul kéregetni. Nem volt olyan tolakodó és hamar továbbállt.

Kedvenc helyem Hamburgban az állami egyetem menzája. Fő előnye, hogy nagyon olcsó: 1,70 euróért szoktam ebédelni (a vegetáriánus ételeket a pénztárnál mindig mérlegre teszik és tömegre adják, mert mi magunk szedjük ki, nem a konyhás bácsik, elég nagy keletje van a húsmentes ételeknek, így változatos a kínálat). A metró aluljáróban 2,50-4,50 euró egy szendvics vagy egy péksütemény, a dönert még nem próbáltam. Nem tudom, hogy árulják-e hús nélküli változatban. Ha főtt ételt szeretnék enni a menzán kívül a városban 6-7 eurónál olcsóbban nem találnék. Nagyon kellemes helyen is van a menza, tele van diákokkal.

Mai nap megvilágosodtunk a német egyetemi szemeszter rendszerről: téli félév október 1-től február 28-ig tart, március szünet, nyári félév április 1-től szeptemberig tart. Ezt sok erasmus diák nehezményezi, mivel Európa más országaiban más a tanév felosztása.

A kollégiumi lakótársaim elég zárkózottak: megfigyeltem, hogy mindig gyorsan elkészítik az ennivalójukat és a szobájukban eszik meg. A feketék szeretnek grízt reggelizni és nagy hús darabokat vacsorázni. Leginkább velük szoktam összefutni. Sajnos nincsenek hozzá szokva az ajtó fogalmához, mert nem tudják becsukni. Így egész nap azt hallani, hogy ki-, becsapkodják. Most éppen az egyik folyosótársam (egy vagy két szobával lehet odébb) 23.00 órakor skálázik és operarészleteket énekel. Egyébként a többiek jól viselkednek: csendesek vagy még nem is találkoztam velük.

Itt nagyon szigorúan szelektív hulladékgyűjtenek. Kicsit más elvek alapján válogatnak, mint mi otthon, így egyelőre össze-vissza dobálom a szemetem. Például Magyarországon csak az a papírhulladék mehet a papírgyűjtőbe, ami ételszennyeződésektől mentes, itt meg a konyhában van két kuka: az egyikre az van ráírva ételmaradékok, a másikra csomagolóanyagok. Akkor most melyik a maszatos szalvéta? Ma egyébként a piros kukákat kellett kitenni, amiket a piros kukásautó vitt el. Nem néztem meg, hogy azokban mi lehet, talán üveg...

Németországban hitel kártyát nem fogadnak el fizetéskor, csak internetes rendeléseknél. Ezzel az a baj, hogy számukra minden kártya, amire rá van írva, hogy Mastercard, hitel kártyának minősül. A magyar bankkártyákra általában rá van írva, hogy Mastercard. Innentől kezdve nem tudjuk használni. Hiába magyarázzuk, hogy de ez nem hitel kártya, nem hiszik el...

Csütörtökön lesz egy nagyon klassz iskolai program: elmegyünk egy játszóházba. Ez a beltéri játszótér eredetileg kisgyerekeknek lett tervezve, de olyan nagy volt az igény a cégek és más felnőttek részéről, hogy havi egyszer néhány órára megnyitják a játszóházat a 18 év felettiek számára is. Gyerek áron! Én leginkább az IKEA játszóházához tudnám hasonlítani: sok-sok kicsi műanyaglabda, és a vidámparkhoz: óriáscsúszda, meg egy kicsit a Csodák Palotájához: kötélen egyensúlyozás, stb. Remélem jó lesz :)

Végül szeretném nyelviskolás élményeimet megosztani veletek! Fő célom itt Hamburgban, hogy jól megtanuljak németül, ezért egyértelmű volt számomra, hogy nagyon hamar szeretnék elkezdeni nyelviskolába járni a lehető legnagyobb intenzitással. Tegnap ki is néztem a neten egy integrációs csoportot (olyan bevándorlók számára szervezik, akik már hosszú évek óta itt élnek, de még mindig nem sikerült németül megtanulniuk). Ebben a csoportban jelentkezéskor előnyt élveznek azok, akiket a Bevándorlási Hivatal utasított és íratott be, hogy járjanak. Sokan teljesen tandíjmentesek. Én mint egy hete itt lévő csak a lista végén lehettem, ráadásul ma jelentkeztem egy ma induló csoportba. Először nem is akartak engedni, azt mondták tele vannak a csoportok. Nagyon elkeseredtem, mert olyan csoport ami heti négyszer van, alkalmanként négy óra csak két havonta indul, más nyelviskolákban meg nem magyar pénztárcához igazított összegeket kérnek el érte. Azért erősködtem, hogy megírnám a szintfelmérőtesztet, és végül betettek egy B1.3-as csoportba mától. Lehet, hogy ezen a szinten már nem volt annyira sok jelentkező, vagy csak a másik ügyintéző úgy gondolta, még be tud passzírozni a csoportba...

15-en vagyunk a csoportban, ebből négyen ma még nem voltak. Nagyon szimpatikus csoport, nagyon fogom szeretni ezeket az órákat. Azért sem akartam nyugati diákok között tanulni, mert ők nagyon jól tudnak angolul, és az első felmerülő probléma esetén átváltanak angolra. Ez egy állami szervezésű tanfolyam, csökkentett árat fizetek még én is (235 euró/ 100 óra- Németországban nem rossz). Arra számítottam, hogy többnyire törökök lesznek a csoportban, mivel az utcákon többnyire törököket látok, és angolul nem fognak tudni, így teljesen rá leszünk utalva a németre! Félig jól gondoltam. A csoport nagy része valóban nem tud angolul (szerencsére még a tanár is alig :)) A legtöbben már néhány hónapja folyamatosan ide járnak, mivel ez egy magas szint. Viszont mindössze egy török lány és egy török férfi van a csoportban, nincs egyetlen egy fekete sem (eddig) és nincs távol-keleti sem - pedig én pont ezekre számítottam. Nagyon színes a felhozatal: van egy belga lány, aki 5 nyelven beszél, van egy izraeli, van egy indiai, van egy iráni, van egy afgán, van egy orosz, van egy fülöp-szigeteki (mégiscsak van egy távol-keleti), van egy mexikói, akit úgy hívnak Vladimir és akinek norvég a felesége; a tanár németnek tartja magát, de apukája görög, anyukája holland. Kinézetét tekintve teljesen holland, stílusát tekintve teljesen görög :) Színes kis csoport, megint jó helyre kerültem :)

A folyosón nagyon sok fekete és távol-keleti mászkál, csodálkozom, hogy ezek a népek nem képviseltetik magukat az én csoportomban.

Még annyi érdekesség a magyar oktatási rendszerrel kapcsolatban, hogy miután megírtam a szintfelmérőt és kijavították, annyira jó lett, hogy rögtön németül kezdtek hozzám beszélni. Néhány dolgot megértettem, de a lényeget nem, úgyhogy kellett szólnom, hogy váltsunk át angolra, kicsit meglepődtek. El kellett magyaráznom, hogy nagyon erősek vagyunk írásból, olvasásból, nyelvtanból, de beszélni, és beszédet érteni szinte egyáltalán nem tudunk. A csoportban is, bár tele hibákkal, de mindenki folyékonyan beszél (németül is dolgozik a nagy többség), én alig bírok egy-egy egész mondatot összerakni...és még azokban is akad egy-egy hiba...

Szerencsére a tanfolyam nekem jobban kedvez, mint a többieknek, mert alig nyelvtanozunk és nagyon sokat beszélünk. A tankönyvünk is tele van képekkel és azokról szoktunk mesélni :)

Első hetem Hamburgban - Blogexport 2011. január 16.

Elég hosszúra sikerült az első bejegyzés, remélem lesz türelmetek végigolvasni, vagy majd apránként; csak minden fontosat le akartam írni, még mielőtt elfelejteném.

Minden Budapesten kezdődött, ahol elnyertem egy 6 hónapos Erasmus ösztöndíjat Hamburgba, egy magániskolába…

13 órát utaztunk. Anyukámmal, autóval. Prágában egy kicsit el is tévedtünk, mert a GPS mindig más fele akart minket vinni, meg néha meg is szakadt a kapcsolat…de végül megérkeztünk.

Képzeljétek Hamburg tele van törökökkel! Az első észrevételem az volt, hogy rengeteg a nem német: sok-sok kendős, sötét bőrű török, sok fekete, sok kínai, sok szláv, nagyon vegyes. A németek nagyon jól öltözöttek, még a bevándorlók is. Az iskolám, a Kereskedelmi Kamara által fenntartott magániskola a belvárosban van, közvetlenül a városháza mellett. Nagyon szép és modern a belváros, és nagyon drága. Az iskolába 500-an járnak. Én a Shipping 2.év csoportba lettem beosztva, mert ők tanulnak angolul, ők csak 6-an vannak. Velünk Erasmus diákokkal már 9-en. 3-an vagyunk erasmusosok: két magyar és van egy finn lány:Pájvi, aki egy kicsit beképzeltnek tűnik (vagy inkább csak túl magabiztos). A logisztika csoporttal is vannak óráim: ők csak 5-en vannak. mivel magániskola mini csoportok vannak. Minden héten kell prezentálni, úgyhogy itt nagyon meg fogok tanulni. Spanyol órán én leszek az első prezentáló: Kubáról kell előadást tartani. Az angolt egy ír fickó tartja, na az egyáltalán nem szimpatikus nekem. Ott vagy globalizáció vagy etika, vagy marketingről kell előadást tartani. Lehet, hogy az indiai bőrfehérítő krémeket választom.

Nagyon aranyosak a csoporttársak, igazán segítőkészek. Az erasmus koordinátor meg egyenesen bűbájos, még a bevándorlási hivatalba is eljött velünk regisztrálni, meg metró bérletet venni. A metró bérlet nagyon drága: diákoknak egy hónapra 70 euró (20 000 forint). Mindenki folyékonyan beszél angolul. Van prezentáció óránk, ahol csináltunk előadás rögtönzéseket. Ez azt jelenti, hogy valaki elkészített egy prezentációt, valaki más meg előadta az övét, úgyhogy akkor látta legelőször: hihetetlen magabiztossággal, hibátlan angollal elő tudtak adni bármit. A netes telefon és a laptop alapfelszereltségnek számít az iskolában: elvárják, hogy mindenkinek legyen, mert sms, email üzeneteket küldenek, ha elmarad egy óra vagy más teremben lesz egy óra. Itt persze mindenkinek legújabb iPhone-ja van.

A kollégiumot könnyen megtaláltuk, sajnos elég messze van a városközponttól: 50 percet kell utaznom. A metrón viszont szinte mindig van hely, kevés az öreg...nem tudom hol lehetnek, mert elvileg sok idős ember lakik itt..szóval nem kell állandóan átadni a helyet. 3 vagy 4 metróvonal van, van gyorsvonat (S-bahn) néhány vonal. A metró menetideje egy irányba legalább 45 perc. (Nálunk az Örs vezér tér-Déli pályaudvar kb. 22 perc.) Sok busz van, és majdnem minden busz megállóban ki van írva táblán, hány perc múlva melyik busz jön:kiírják ha késik, ha előbb jön, nagyon klassz.

Szerintem én egy kicsit lepukkant környéken lakom: németek már szinte alig vannak: többnyire törökök meg feketék. Tegnapelőtt  kicsit meg is ijedtem, mert elkezdtek verekedni a buszon. Az egyik férfi fejmagasságban kalimpált a lábával, meg a karját rugdosta egy másiknak és magyarázott neki, hogy :Weg, weg, was siehst du? Eléggé megijedtem, mert közel voltak hozzám, közvetlenül mögöttem meg két egyáltalán nem bizalomgerjesztő sötét fekete férfi állt. De szerencsére már pont szálltam le. Tegnap meg egy német nő vadul rugdosott egy csokoládé automatát az aluljáróban, mert az nem adott neki se pénzt, se csokit. De nem ám kettőt belerúgott, hanem legalább két percen keresztül folyamatosan rugdosta nem kis erővel, aztán egy másik nőnek panaszkodott egy jó darabig az automatára.

A metró bejáratoknál, aluljárókban nagyon sok pékség és gyorsétterem van: kivétel nélkül mindegyikben török dolgozik. Nagyon szokatlan nekem ez a rengeteg török. Nem is nagyon akarnak integrálódni: törökül beszélnek, török zenét hallgatnak, török ételeket esznek. Megszerettették a gyrost a németekkel és lépten nyomon gyros-os van, amit ők úgy hívnak: Döner Kebab. Szerintem nálunk otthon a McDonald's a legnépszerűbb gyorsétterem, itt eddig két McDonaldsot láttam és 20-30 Döner Kebabot.

A kollégium nagyon szép helyen van: egy parkra néz az ablakom. Eddig nem túl sokat voltam ott, mert rengeteg iskolai külön program van: többnyire vendégelőadók órái, meg sokat mászkálok, felfedezem a környéket. A kollégiumban saját szobám van: van benne ágy, asztal, szék, szekrény, polc és még egy mosdó is. Közös a fürdő és a konyha. A lakótársak nagyon maguknak valók, nem nagyon barátkozósak. Azt hiszem egyáltalán nincs német. A 60 lakó többnyire fekete, indiai, kínai, arab meg van akit olyan dél-amerikainak néznék.

Tegnap előtt vettem kenyeret meg vajkrémet meg retket a Lidl-ben (itt a csórik boltja: csak külföldi bevándorlók vásároltak, én voltam a legbizalomgerjesztőbb kinézetű) és otthon nem tudtam megenni,mert a konyhában nem volt egy darab kés se. Megkérdeztem egy turbános fekete lányt, hogy használhatom-e az edényeket, amiket találok, azt mondta igen, de két lábos, egy reszelő, meg egy szűrőn kívül nem nagyon van semmi. Gondoltam rá, hogy fogok vinni evőeszközt, de aztán gondoltam biztos lesz. Végül vettem egy tányért meg egy kést. Egyébként olyan 25-en vagyunk a folyosón, de nem szokott tumultus lenni sem a konyhában, sem a mosdóban.

Csütörtökön elmentünk a magyar fiúval a hamburgi állami egyetemre körülnézni. Hatalmas egyetem: ahogy leszálltunk a vonatról embertömegek özönlöttek az utcán, kb 10 épületük van és akkora a menza, hogy egyszerre kb. 800 ember le tud ülni, és ez folyamatosan forog: mindig tele van. Mi fél négykor zárás előtt ettünk, még akkor is nagyon sokan becsusszantak a paravánfalakat éppen behúzó dolgozó előtt.

Az erasmus irodát kerestük, hogy tudjunk kirándulásokhoz csatlakozni a többi külföldi diákhoz, de sehol nem találtuk. A könyvtáros néni hosszú keresés után rábukkant a neten, de mire áttértünk abba az épületbe sajnos már nem voltak ott. Remélem azért fogunk tudni csatlakozni hozzájuk, mert én szeretnék kirándulgatni Hamburgban, Németországban és a szomszédos országokban. Kicsit félek tőle, hogy kidobnak, mert nem vagyok az ő egyetemük diákja...

Itt nem hiszem, hogy nagyon sokat kell majd tanulni. Minden professzor mikor meghallja, hogy erasmus diákok vagyunk legyint egyet és azt mondja, hogy akkor könnyű dolgunk lesz, nem is kell vizsgáznunk. Erre mindig válaszolunk, hogy nekünk igenis szükségünk van a jegyre és a kreditre, mert különben fizethetünk vissza minden ösztöndíjat. Az ösztöndíjunk nekünk magyaroknak 360 euró egy hónapban. Összehasonlításképpen a török vendégmunkások (már állampolgárok) munkanélküli segélye havi 500 euró és abból alig tudnak kijönni. Nézelődtünk már diákmunka után. Amit megtudtunk azaz, hogy havi 400 euró keresetig nem adóköteles a jövedelmünk. A diákmunkák éppen ezért többnyire havi 400 eurót kínálnak, amit heti 10 óra, (havi 40 óra) munkával lehet összegyűjteni. Remélem tudok találni valamit, ahol nem alapfeltétel a magas szintű német nyelvtudás.

Minden héten más órarendem van. Ez is egyedi sajátossága az iskolának, hogy tömbökben tartja az órákat, így egyik héten 10 prezentáció óra van, másik héten egy se, harmadik héten 6, stb...

Itt 10 fok van ma és esik az eső. A járdákon rengeteg kavics, meg sóderhoz hasonlító anyag van (1-2 centiméter vastagságban), nagyon idegesítő menni rajta. Gondolom ezt szórták rá mikor jeges volt, hogy ne csússzon.

Kikötő születésnap, hajófelvonulás, ágyúlövések

A hamburgi kikötő 822 éves. E jeles nap alkalmából nagyon sok szép hajó vonul fel tiszteletét adva. A három napos ünnepen rengeteg különböző programmal készültek a szervezők: itt Hamburgban egyszerűen nem lehet unatkozni, mindig történik valami.

Bár nagyon sokat kell tanulnom, gondoltam péntek délután spanyol óra után kinézek a kikötőbe. Nem tudtam, hogy mire számíthatok, miután a Múzeumok éjszakáján alig voltak résztvevők. Ezzel szemben itt nagyon gyanús volt, hogy rengetegen szálltak le a kikötő megállónál a vonatról: özönlött a tömeg. A hangulat nagyon vásári volt:  volt sok-sok árus, akik kolbászt, mézeskalácsot, sült krumplit, cukorbevonatú almát, főtt kukoricát, perecet és egyéb finomságokat árultak. Volt két óriáskerék, dodzsem, ugrálók, színpadok és más vidámparki játékok.

Közelebb érve a vízhez, láttam, hogy az emberek gyülekeznek és valamit nagyon várnak. Olvastam róla, hogy a Queen Mary 2, egy nagy híres hajó is jön, gondoltam talán arra várnak.

Pont jókor érkeztem, mert nemsokára kezdődött a felvonulás. Négy-ötösével jöttek a hajók: nagyon sok vitorlás: két-, három árbocosak; sok múzeumi darabot is vízre eresztettek; teljesen szürke, teljesen zárt, kicsit szögletes katonai hajók; jégtörők; tűzoltó hajó (ő nagyon érdekes volt: 8 különböző irányba "fröcskölte" a vizet olyan 20 méter magasságba); voltak gőzhajók; volt olyan hajó, amiről, ágyúgolyókat lőttek ki; voltak nagy utasszállító hajók; mindeközben helikopterek és katonai repülőgépek repdestek a fejünk fölött. A vízen fennakadás nélkül közlekedtek a menetrend szerinti utasszállító hajók (itteni bkv bérlettel igénybe vehetőek), az egyik, szigeten lévő színház hajói és a kikötőtúrát szervező hajók is, ezenfelül sok helyi lakos beült a kis motorcsónakjába vagy nagy jachtjába (sokaknak van) és a felvonuló hajókkal szembe úszott.

A hajófelvonulás kezdetekor elénekeltük a hamburgi himnuszt, majd egy Lengyelországból érkezett hajó tiszteletére a lengyel himnuszt. Sok hajó úszott fel Hollandiából, úgyhogy természetesen az ő himnuszukat is meghallgattuk. Volt még dán zászlós hajó, orosz hajók, norvég hajók.

Nagyon érdekes volt. Nekem, aki nem nagy kikötő közelében nőtt fel, egy idő után kezdett megterhelően sok lenni az a hajómennyiség, ami szemeim elé tárult, és úgy döntöttem olyan 250-300 hajó megtekintése körül, hogy eljövök. 

Itthon megnéztem neten: a Queen Mary 2 csak vasárnap este jön. Lehet, hogy kimegyek...

Queen Mary 2

Ilyen sok hajó jött egyszerre...

Ilyen sok ember volt... (kb. 1 km hosszan)

Szürke katonai hajó, amin vigyázz állásban sorakoztak az egyenruhások

Vitorlások

Tűzoltó hajó

Gyönyörű arab lány

Bár az iszlámban tilos az emberábrázolás és a tisztességes lányok fényképeket sem szoktak közzé tenni magukról, Fatma (a Dubai-i delegáció bájos tagja) mégis beleegyezett, hogy a blogomba feltegyem a közös képünket.

További pozitívum, hogy Dubai-ban a nők vezethetnek autót, sőt saját autót is vásárolhatnak a saját keresetükből.

Meglepőn jól ismerik Magyarországot az öbölbeli nem olyan szigorúan vallásos fiúk: "Budapest, át kellene nevezni partivárossá!"

A nepáli fiú pedig erre a ruhára megkérdezte, hogy én magyar népviseleti ruhát öltöttem-e magamra. Népviseletnek néz ki?