Amerikai úthenger, bogyószedő finnek és kedvezményélvező öbölbeliek

Az öbölbeliek

Ma nagyon kézzel fogható információk birtokosa lettem. Továbbra is a dubai-iakat faggattam a hétköznapjaikról. Megkérdeztem, hogy Dubai-ban jó dubai-inak lenni? Megtudtam, hogy Dubai-ban amíg egy külföldi 100%-os villanyszámlát fizet, addig egy dubai-i lakos csak a harmadát. "Ha te Dubai-ba jönnél és mindketten 100 euróért fogyasztanánk a villanyt, neked 100 eurót kellene fizetned, nekem meg csak 33-at." Vagy hogy bizonyos mennyiségig ingyenes a vízfogyasztásuk. És sok vizet fogyasztanak, mert jellemzően 40-50 celsius fok van, forró nedves szél, 90%-os páratartalom. A külföldi természetesen minden cseppért fizet.

Mindenki kap ingyen telket vagy az állam épít nekik házat és csak az építőanyag árát kell állniuk, munkadíjat, tervezési költséget az állam állja. Telekhez és házhoz várólista alapján lehet hozzájutni. A lista élén mindig a friss házasok (2-3 év várakozási idő) vannak, utána az özvegyasszonyok, az öregemberek, és végén az egyedülálló fiatal férfiak (7-8 év).

A dubai-i férfiak elkezdtek külföldi nőket feleségül venni és egyre több egyedülálló dubai-i nő van. Ezt a kormány felismerte, és elkezdett még nagyobb kedvezményeket adni azoknak, akik dubai-i nőt vesznek feleségül. Például hamarabb kapnak házat.

Nagyon érdekesnek találtam, ahogy a halálról vélekednek. Azt mondták, hogy ha valaki meghal, akkor nem olyan szomorúak és könnyen elfogadják, mert Isten ajándékozza az életet és Isten veszi el az életet. Ha itt az idejük és meg kell halniuk, hát meghalnak, tudomásul veszik Isten akaratát. Ez némi magyarázat lehet a véres forradalmaikra.

Kialakult az arab delegációban egy spontán vita is. A küldöttség vezetője egy nő. És vannak férfi delegáció tagok is. Nagyon kényes a helyzet, mert a férfiak nem igazán akarnak szót fogadni a vezetőnek. Valamennyire tisztelik, mert idősebb és mert magasabb beosztásban van (a kornak és a rangnak nagy tekintélye van az arab világban), de ugyanakkor le is nézik, mert nő és főleg, mert nem született emirátusokbeli, hanem észak-afrikai. Úgy nézett ki, hogy a delegációvezető nyerte a vitát, de szerintem ki fogják játszani a fiúk a háta mögött...

Az esti kimenő idő volt a vita tárgya...

 A finnek

Részt vettem egy előadáson, ami a finneket mutatta be. Először is megtudtam, hogy a finn és az észt nyelv annyira hasonlít egymásra, mintha csak két dialektus lenne, teljesen jól megértik egymást- mondta ezt egy finn. Azt is megtudtam, hogy a finn egy no name kultúra: soha nem használják egymás nevét. Úgy gondolják, hogy mindenki ismeri a saját nevét, minek ismételgetni.

Arra a kérdésemre is választ kaptam, amin már régóta törtem a fejem: hogy miért beszélnek hihetetlenül sokat a semmiről a németek (tanáraim és diáktársaim mindig mindent agyonmagyaráznak, mi magyarok meg csak unottan egymásra nézünk: már megint kezdik...).

Tehát a válasz: vannak olyan kultúrák, ahol csöndben maradni erény, és vannak kultúrák, ahol sokat beszélni erény. Például mi magyarok arra lettünk nevelve, hogy mindig várjuk meg amíg a másik befejezi a mondandóját és lehetőleg ne kérdezzünk sokat. Nálunk pozitív dolog csendben lenni. Mi egy magas-kontextusú kultúra vagyunk: szavak nélkül is elég jól megértjük egymást.

Ezzel szemben egy német vagy egy amerikai számára a csend negatív jelentéstartalommal bír: azt jelenti hogy nem tudnak hozzászólni a témához, tehát buták, ebből kifolyólag magas szintre fejlesztették a "rizsázási képességüket". Úgy tudnak 5-10 perces szónoklatokat előadni, hogy egyetlen egy használható információt sem mondanak közben, csak a gyenge feltételezéseiket ismételgetik roppant magabiztosan. Ha a tanár megkérdőjelezi őket, ugyanazzal a magabiztossággal beszélnek további tíz percet pontosan az addig állítottak ellenkezőjéről. Lényegtelen, hogy mit állítanak, csak járjon a szájuk. Én személy szerint kezdem unni... még az elején elvarázsolt, hogy milyen okosak és mennyire jók a nyelvi készségeik, de ma már tudom, hogy ez csak a látszat.

Egy finn vicc: A férj húsz éve nem mondta a feleségének, hogy szereti, mire a nő megkérdezi: szeretsz?

Érkezik a válasz: Már 20 éve megmondtam, hogy szeretlek. Ha azóta változott volna a helyzet, szóltam volna. hahaha

A finn nyelvben létezik magázás és tegezés, de magázni csak egy embert kell: a püspököt, mindenki más automatikusan tegeződik.

A finnek 1932 és 70 között "alkohol útlevelet" használtak: minden héten egy üveg bor vásárlására voltak feljogosítva, amit mindig belepecsételtek a kis könyvbe. Állítólag a finn lakosság 20%-a issza meg a Finnországban elfogyasztott alkohol 80%-át.

Télen két hétig nem jön fel a Nap, teljes a sötétség; nyáron pedig négy hétig nem megy le a Nap. Ha valaki oda megy látogatóba nyáron menjen!

Olyan sok szaunájuk van (2 millió), hogy ha az összes finn (5,2 mil.) egyszerre akarna szaunázni, akkor is kényelmesen elférnének.

Annyira egyszerű adózási rendszerük van, hogy az adóhivatal által előre kitöltött három oldalt a polgároknak csak alá kell írni, hogy rendben, vagy hozzá írni a változást.

A finneknek női elnökük van és a parlamentjükben több! a női miniszter, mint a férfi.

Nemzeti sport a gomba és a bogyószedés. Egy átlagos finn egy nyáron 40 kiló eper/málna/szeder/ribizli/egyéb gyümölcsöt szed, amit magánterületen is gyűjtögethet (az ország területének két harmada erdő), majd adózás nélkül értékesíthet.

Az amerikai konzul

Az amerikai konzul előadásán is volt szerencsém részt venni. Egy nagy darab nő, tipikus amerikai kinézettel, olyan hangosan beszélt, hogy mikrofon nélkül bezengett egy hatalmas előadót. Hihetetlen gyorsan, agresszív stílusban darálta az információt, feldolgozhatatlanul, leírhatatlanul, megjegyezhetetlenül sokat. Mindent papírról olvasott, diákat se hozott nekünk. Azért hívták, hogy a megújuló energiaforrásokról beszéljen, ehhez képest végig ellenük érvelt. Megállás nélkül istenítette amerikát, folyton Obamától idézett, nem volt tekintettel a hallgatóságra: folyamatosan dollárokkal dobálózott, meg sem próbálta átszámítani az összegeket euróra, vagy legalább időt adni, hogy mindenki magában kiszámítsa...

Az olaj, az olaj, az olaj....víz, szél, Nap nem jó, csak az olaj, minden más drága, csak az olaj, bla-bla-bla. Egyik arab gyerek megpróbálta kibillenteni - már nem emlékszem mit kérdezett - erre a német fejesek az első sorban elégedetlenül csóválták a fejüket: teljesen az előadó hatása alá kerültek. 

Folyamatosan úgy beszélt hozzánk, hogy: hey guys, when you have a question just stop me and ask. Hey guys, can you imagine that? Hey guys, have you been to.. Sorry for that, guys.

Egy idő után, amikor a környezetkímélő autókat kezdte fikázni, akkor már a németek arcán is láttam, hogy kezd forrni bennük a víz.

Az egész prezentáció alatt egyszer dicsérte meg a németeket... és bevallotta, hogy az USA-ban nincs környezettudatos nevelés, sem szelektívhulladékgyűjtés, sem komposztálás, hanem kizsákmányolják a természetet. Ráadásul a világ olajtartalékainak csak 2%-a található az USA-ban, holott 25%-át ők használják fel. Hát igen, a sok közel-keleti konfliktus...

Dubai-i delegáció

Az egyetemen nemzetközi hét van. Ez azt jelenti, hogy a különböző partneregyetemek (orosz, finn, holland, magyar, amerikai, dubai-i) diákjait és professzorait látja vendégül az intézmény. Nagyon érdekes programokon vehetnek részt a vendégek: például elmennek hajókázni, megismerik a várost, üzemlátogatásokra mennek és meghallgathatják egymás előadásait is.

Az előadásokon mi, nem vendégek is részt vehetünk. A magyar előadáson sikerült megismerkednem a dubai-i delegációval. Arra számítottam, hogy csak fiúkat küldenek majd, ehhez képest női többségben érkeztek. A dubai-i lányok nagyon aranyosak: kedvesek, mosolygósak, barátságosak, és elég lazán vannak öltözve: szűk farmer, szűk hosszú ujjú póló, rajta egy szűk nyári ruha, kendő csak könnyedén a fejükre csavarva.

Nagyon aranyosak voltak, az első perctől kezdve befogadtak maguk közé, előadás után el is mentem velük egy pizzériába, hogy kifaggassam őket. Nagyon érdekes dolgokat meséltek. Például, hogy nekik apukájuk írásos engedélyét kellett kérni, hogy ide jöhessenek. Egy lánynak, amíg nem megy férjhez, mindig mindenhez apukája engedélyét kell kérni. De ez nem zavarja őket, mert az apukák mindenbe beelegyeznek, amiből a lányok profitálhatnak.

Nagyon nagy családokból jönnek: az átlagos dubai-i családban 6-10 gyerek van. Az egyik lány azt mondta, hogy ők heten, a másik pedig , hogy kilencen testvérek. A lányok már 25 évesek, de még nem akarnak férjhez menni, és a családok sem sürgetik őket! Ez nagyon modern felfogás egy arab családban!

A dubai-i kormány támogatja a lányok iskoláztatását, és utána a munkába állást - amennyiben nem akarnak férjhez menni. A három lány, akivel voltam mind magas beosztásban dolgozott iskola mellett: mind managerek voltak - bár az is igaz, hogy az arab-félszigeten könnyen osztogatják a manageri címeket.

Azt is mesélték, hogy egy állásinterjún mindig megkérdezik, hogy egy férfi házas-e. Sokkal szívesebben alkalmaznak házasokat, mert tudják, hogy nekik el kell tartaniuk a családjukat, ezért sokkal felelősségteljesebbek, míg az egyedülállóak nem veszik olyan komolyan a munkahelyüket, mivel semmi nem történik, ha egy-két hónapig nincs jövedelmük.

2008-as adatok szerint Dubai-ban 2 300 000-en laknak, ebből 20 % helyi. Sokan vannak az indiaik (42 %), pakisztániak, bangladeshiek, más arab országból érkezők. 0,9 % európai. Azt mondták a lányok ismernek ottani magyar pincéreket.

Észlelhető volt rajtuk valamiféle felsőbbrendűségi érzés (pont, mint a németeken vagy amerikaiakon): nagyon sok extra kívánságuk volt, ugráltatták a pincéreket rendesen.

Egy dubai-i fiú is volt, ő megkérdezte, hogy Európában "abnormálisnak" számít-e, ha egy 18 éves lánynak nincs barátja, és hogy az apukája meg akarja-e házasítani, mert ő ezt hallotta. Mondtam, hogy nem igazán...

Az aranyos banda ellátott névjegykártyával és győzködtek, hogy mester képzésre jelentkezzek hozzájuk. Úgy gondoltam, írok majd nekik, kíváncsi vagyok emlékeznek-e rám?

Azt is mesélték, hogy a lányok csak lányokkal, a fiúk csak fiúkkal fognak kezet, ha igazán vallásosak. Nem esznek sertés húst, nem isznak alkoholt, sőt még olyan asztalnál sem ülnek, amelyen egy üveg bor van. (Emiatt váltunk le a csoporttól: a finnek már rendelték a sört, bort, úgyhogy eljöttünk.) Ahogy ültünk az asztalnál fiú és lány közé tettek egy táskát, mint elválasztó vonalat. És nagyon picikék, mind a lányok, mind a fiúk nálam 2-3 fejjel alacsonyabbak.

Templom

Ma este, húsvétvasárnap előtti szombaton elmentem egy lutheránus templomba. Azt hiszem Hamburgban evangélista többség van. (Nem sokáig, a törökök rohamosan szaporodnak.)

Kicsit furcsa volt, hogy este 11-kor volt istentisztelet, de gondoltam körülnézek. Eddigi ismereteimben az evangélista vallást a református vallás legközelebbi rokonának tekintettem, de a mai istentisztelet után úgy érzem, a római katolikus valláshoz sokkal közelebb áll - legalábbis, ami az itteni külsőségeket illeti.

Eleve a templom túl díszes, nem a református templomok egyszerűségét tükrözi, viszont mozaikok és képi ábrázolások sem voltak benne. Gyönyörű szép fafaragások, gerendák, kupolák, orgona, szószék. Az oltárt egy 4 méter magas faragott kereszt ékesíti. Nem nagyon tetszett, hogy a templom bejárata tele van pakolva mindenféle teával, kávéval, borral, csecse-becsével: nyakláncok, kulcstartók, értelmetlen vackok, stb.. Egy pillanatra eszembe jutott a történet, amikor Jézus összetörte a templomi árusok bódéit, kirakatait. (Remélem jól emlékszem, és van ilyen történet.) Na, itt is szükség lenne egy ilyen takarításra, mert jelen pillanatban a bálványimádók paradicsomának néz ki a bejárat.

Az istentisztelet is sokkal jobban emlékeztetett egy katolikus misére, mint református istentiszteletre: a lelkész alig prédikált valamit, viszont nagyon sok feladata volt a gyülekezetnek. Valószínűleg a késő esti időpontnak köszönhető, hogy mindenki gyertyát kapott, amit egész sokáig szorongatni kellett. A gyülekezet ide-oda sétált a templomban - arra gondoltam, ha minden szertartáson ennyit mászkálnak, nem csoda, hogy ilyen vékonyak az itteniek. Például felnőtt keresztelés volt: mindenkinek a templom hátsó sarkába kellett mennie, utána az volt a feladat, hogy a templom összes gyertyáját meg kellett gyújtani (80-100 gyertyát számoltam a padsorok végében és az ablakokban), miután mindenki leült, majd mindenki újból felállt, hogy a saját gyertyáját előre vigye az oltárhoz, utána 10 percig prédikált a 8 jelenlévő lelkészből egy, aki földig érő szivárványszínű sálat viselt. Nem tudom, hogy ez a sál, milyen jelentőséggel bír, de nagyon kíváncsi lennék rá. Utána máris felpattant mindenki és előre ment úrvacsorát venni: egy hatalmas serleget adtak körbe, abból itták Jézus vérét. Megfigyeltem közben, hogy a helyükön maradtak nagyon intenzív csicsergésbe kezdtek, megállás nélkül susmogtak. Volt mellettem egy hatvanas pár, na azok egyenesen illetlenül viselkedtek: egész végig hangosan kacarásztak, engem már nagyon zavart, de hogy min? Utána mindenki a helyére vonult, két percet ültünk, amíg a lelkészek énekeltek -ebben az elnyújtott beszéd stílusban - majd ismét felpattant mindenki és közösen énekeltek, utána pedig csoportosan kivonultunk a templomból. Felért a szertartás egy kisebb tornaórával.

De az a szivárványszínű sál...

Múzeumok éjszakája - Hamburgi módra

Április 16.-án, szombaton került megrendezésre Hamburgban a múzeumok éjszakája. Szerintem  nem olyan nagy szabású rendezvény, mint Budapesten. Például sehol nem kellett sorban állnom (otthon 1-1,5 órás sorokat kell végig állni a múzeum bejáratánál a bejutásig). És a múzeumokban sem volt az a tumultus, mint mondjuk a Nemzeti Múzeumban vagy Sziklakórházban szokott lenni. Nekem jobban tetszik az otthoni karszalagos belépőjegyes megoldás is, itt csak egy darab papírt kaptunk, azt kellett végig nem elveszíteni.

A 47 résztvevő múzeumból 5-be sikerült eljutnom 18:00 és 02:00 óra között. A német tanárunk ajánlására a Hamburgi Történeti Múzeummal kezdtem, ami annyira elvarázsolt, hogy sokkal tovább maradtam, mint terveztem. Azután kiválasztottam a legtávolabbi múzeumot (mintha otthon mondjuk a szentendrei skanzenba látogattam volna el) a kikötő múzeumot, ahova vagy hajóval lehetett eljutni vagy egy nagy kerülőt téve vonattal. Én vonattal mentem, mert olcsóbb volt és mert a vonat 15 percenként a hajó meg csak fél óránként közlekedett. Utána megnéztem egy nagy hajót belülről. Hajnali egykor még felkerekedtem megkeresni az Afgán Múzeumot, és mivel az elég kicsike volt, hamar végigjártam, és emlékeztem hogy van még ott valami a közelben, így bepillantottam az utolsó 10 percben a Hajózási Múzeumba is.

Hamburgi Történeti Múzeum

A Hamburgi Történeti Múzeum egy gyönyörű szép parkban fekszik (Hamburgban nagyon sok park van). Érdekes, hogy pont annál a metró megállónál kell leszállni, ahol a piros lámpás negyedbe is, úgyhogy találkoztam sok jó kedvű fiatallal :) Ráadásul a múzeum és a piros lámpás utca közé építik fel az ideiglenes hamburgi vidámparkot is. Minden évben egyszer vagy kétszer egy hónapra szállítanak ide különböző hullámvasutakat, élményekben gazdag játékokat, óriáskereket, sok-sok céllövöldét, virsli-kolbász-vattacukor árust, nagyon sok mézeskalács, sör és vidám család múlatja itt az idejét.

A Történeti Múzeum olyan Hamburgnak, mint Magyarországnak a Nemzeti Múzeum: összefoglalja a múltat. Magyarországi tapasztalataim alapján arra számítottam, hogy különböző uralkodók portréit és történeteit fogom látni, valamint az általuk vívott csatákat. Semmi ilyesmit nem láttam. Amit láttam: hajó-hajó és hajó, kikötő régen, kikötő még régebben, kikötő ma. Nagyon interaktív múzeum: rengeteg a kép, a makett, a modell, nagyon sok vetítés van, gombokat lehet nyomogatni és a hajó kiköt, számítógépeken lehet részletesebb magyarázat után nézni, meg lehet tapogatni kiállított tárgyakat. Szöveg alig, szinte már keveselltem is: volt ahol kíváncsi lettem volna, hogy valaminek mi a neve, de nem találtam meg a kiírást.

Nagyon tetszett, hogy van külön gyereknyelven is magyarázat: ez meseszerűen, egyszerű szavakkal mesél el egy-egy eseményt (és még én is értettem). Viszont a múzeum elrendezése nem túl jó abból a szempontból, hogy semmi tábla nincs, hogy merre kell menni - én például egészen véletlenül 2015-ben a jövőben indultam és értem vissza 850-be -vagy például vannak termek, amik bejárata a mosdók mögött nyílik: akinek nem kell WC-re mennie az kihagy fontos kiállításokat, mert sehol nem jelzik, hogy a wc mögött 18.századi öltözet kiállítás vagy 20.századi volt Kelet-Németország kiállítás van.

A kiállított mini hajók és kikötői használati tárgyak nagyon érdekesek voltak, de mivel Magyarországnak nincs tengere, semmilyen nyelven nem értettem, hogy mi-micsoda ,valószínűleg ha magyarul mondták volna se tudtam volna hova tenni ezeket az eszközöket...

Külön érdekesség volt egy árverés és egy tánccsoport előadása a múzeum belső, fedett udvarában: napágyakat a földön és színes párnákat helyeztek el a lépcsőkön: ide várták a közönséget. Volt is nagy érdeklődés, amikor a tánccsoport 50-es, 60-as, 80-as évek slágereire táncolt. Nagyon jó hangulatot teremtettek a dinamikus tánccal: a férfiak dobálták a nőket. Ezt azért találtam szokatlannak, mert a táncosok szinte mind a hatvanas éveiket taposták... Így nem bírtam könnyen elszakadni ettől a múzeumtól.

Kikötő Múzeum

A Kikötő Múzeum tulajdonképpen egy nagy raktár, amiben elhelyeztek magyarázó feliratokat. Különböző targoncák, kisebb hajók, rengeteg szerszám, fűszer, hajózási okirat, hajókötél, olajos vasmacska található itt. Teljesen olyan, mintha egy ma is használatban lévő raktárt egy napra megnyitottak volna a nagy közönség számára (nagy a kosz, sok az olaj), de így legalább egészen valóságos :)

Érdekes információkat olvastam itt a gyerekeknek szóló szövegekben. Például, hogy vannak vezető nélküli teherautók. Az a feladatuk, hogy a hajó kipakolásánál segédkezzenek: be vannak programozva, hogy a legrövidebb utat megtalálják a hajó és adott raktár között, tehát mindig más útvonalon közlekednek...kicsit futurisztikusan hangzik, de kép is volt róla. A darukezelők, akik nők is lehetnek egy két hónapos betanulási időszakot követően dolgozhatnak önállóan. 30 méter magasban egy üvegpadlójú daruban egy joystick segítségével pakolják ki-és be a konténereket a hajókba. Legfeljebb 4 órát dolgozhatnak egy huzamban, mert a munka nagyon nagy koncentrációt igényel. A mai nagy hajók több, mint 10 000 konténer szállítására is képesek. Egy ilyen hajó bepakolásánál egyszerre 5-6 daru is dolgozik. Láttam MOL-os konténert is az egyik fényképen piros-fehér-zöld zászlóval, abban vajon mit szállíthatnak? A konténerekre általában a szállítmányozó cég logóját vagy nevét szokták ráfesteni.

Cap San Diego

Ebben a nagy hajóban szabadon lehetett föl-alá mászkálni. A legérdekesebb a gépház volt, azt nem minden nap lát az ember. 6 emeletet mentünk lefelé, amíg végre megérkeztünk a hajó aljába. Nagyon kellett vigyázni, mert nagyon szűk volt a hely - csak a vékony emberek táska nélkül fértek el benne - és minden nagyon olajos volt. A tengerészmérnökök - akik időnként egy-egy jeles alkalommal még mozgásba hozzák ezt a múzeum hajót - is nagyon vékonyak voltak és lelkesen magyaráztak az érdeklődőknek, hogy mi-micsoda, mit hogyan kell használni. A lépcsőkön is nagyon kellett vigyázni, mert nagyon keskenyek voltak a fokok, meg is mondták nekünk, hogy lefele csak háttal szabad menni. Mivel az érdeklődők mind nagyon fiatalok voltak, baleset nem történt, viszont torlódás sűrűn volt, mert az egész gépházban csak egy személyes keskeny folyosók vannak rengeteg érdekes olajos gép között.

Fel lehetett menni a hídra is (a kapitány kormányzófülkéje), ahol bármihez hozzá lehetett nyúlni: lehetett tekergetni a kormányt, a rádiót, nyomogatni gombokat...

Afgán Múzeum

Az Afgán Múzeumban bepillantást nyerhettünk az afgán nép életébe: volt jurta, népviselet, fűszerek, henna, képek a sivatagról, női ékszerek, tájékoztató az iszlámról, térkép az országról, ami megmutatta, hogy Afganisztán területének háromnegyed része hegyvidék, ami vagy lakatlan vagy csak nomád törzsek lakják. Itt Hamburgban a török és szláv (főleg orosz, lengyel, ukrán) bevándorló csoport után a perzsák (afgánok és irániak) képviseltetik magukat legnagyobb számban.

Hajózási Múzeum

A Hajózási Múzeum Hafencity-ben található, régen ide kötöttek ki a hajók, ma rendkívül modern épületekkel, parkokkal teli üzleti negyed a vizen. Nagyon kellemes itt sétálni a különböző kikötői szolgáltatásokat kínáló cégek toronyházai között. Minden épület a vízben áll, sok a híd, szebb, mint Velence :)

A Hajózási Múzeumban 10 percet tudtam mindösszesen eltölteni, mert hajnali kettő előtt 10 perccel már elkezdtek kivezényelni minket: "Nem szeretne inkább lefele menni? " kérdésekkel - fő az udvariasság.

Nagyon modern, 8 emeletes épület rengeteg kiállított tárggyal: hajók, egyenruhák, földgömbök, iránytűk, festmények, Beaufort  (szélerősség-) skála  értelmezések. Amit a legérdekesebbnek találtam rövid tartózkodásom során, az egy terem volt, amit viharba keveredett tengeri hajónak rendeztek be. Már a múzeum bejáratánál folyamatos hangos süvítést lehetett hallani. A kíváncsi látogatók fel is mentek az első emeletre a zajforrást keresve és ahogy beléptek hangos tenger morajlást, a vitorlákat csapdosó hullámokat és irdatlanul erős szelet tapasztalhattak. A vetítőn láthattuk a jobbra-balra billegő hajót, a légkondíciónálónak köszönhetően saját bőrünkön érezhettük az erős hideg szelet és az erősítőknek köszönhetően a szél süvítő erejét is teljes mértékben átélhettük: nagyon valóságos volt.

A fél éjszakás mászkálás után nagyon könnyedén merültem álomba...

Airbus üzemlátogatás

Az Airbus-nál jártunk

2011. április 14.-e a logisztika napja volt Hamburgban. Ez azt jelentette, hogy több logisztikával és szállítmányozással foglalkozó cég nyílt napot tartott. Az én érdeklődésemet az Airbus keltette fel, be is jelentkeztem jó előre. Csak az vehetett részt a programon, aki előzetesen regisztrált. Már a regisztrációkor meg kellett adni igazolvány számot, amit érkezéskor ellenőriztek is.

A francia-német repülőgépgyártó vállalat először előadást tartott nekünk a vállalatról és logisztikai rendszeréről, majd egy rövid sétát tehettünk néhány raktár épületében.

A legérdekesebb adatok: 1969-ben alapultak, 2000-ben építették meg az A380-at (kétszintes repülőgép).

1995-ben az amerikai repülőgépgyártó vállalat, a Boeing piaci részesedése 83% és az európai Airbus-é 17%,  ezzel szemben 2009-ben a Boeing piaci részesedése márcsak 48%, míg az Airbus-é 52%. Ha jól értettem 530 repülőt építettek 2009-ben.

Az Airbusnál megközelítően 52 500-an dolgoznak, 20 nyelven beszélnek, 348 légitársaságnak (lízing cégek is) szállítanak repülőgépeket vagy alkatrészeket, ez 88 különböző nemzetiséget jelent. És eddig 6500 repülőgépet gyártottak.

Nagyobb központjaik Toulouseban (Fro.), Hamburgban, Frankfurtban, Miamiban, Pekingben, Bangaloreban (India), Singapurban és Washingtonban találhatóak. A franciák inkább a technikai, míg a németek inkább  a logisztikai feladatokat látják el.

A bűvös 80-as. Arról is meséltek nekünk, hogy ahhoz hogy egy repülőgép egy repülőtéren gondtalanul közlekedhessen be kell tartaniuk a bűvös 80-as határokat. Vagyis hossz: max. 80 méter, szárnyfesztávolsága: max. 80 méter, a repülőgép magassága pedig nem lehet több 80 lábnál.

Az Airbus munkanyelve az angol, így az előadók elvileg németül beszéltek, gyakorlatilag angol kifejezéseket kötöttek össze német toldalékokkal. Érdekes volt, hogy előadás közben két lány folyamatosan papírlapokat tartott fel az előadónak, amiken az állt: 10 perc, 5 perc, 2 perc. Amikor lejárt az idő, nem hagyták, hogy befejezze a mondatot, kellett menni a következő programra.

Az üzemlátogatáson szétszedtek minket 8-as csoportokra és 3 kísérőt kaptunk: egy vezetőt, aki beszélt, egy biztonsági őrt, és még egy alkalmazottat, aki azért kellett, hogyha bármi történik legyen szabad ember. Nálunk például egy lány elkószált, neki kellett visszahoznia...

Sajnos nem sokat láttunk a 35 000 km2 alapterületű raktárból. Ami következtetést le tudtunk vonni az az, hogy óriási rend van, minden agyon van címkézve, a legjelentéktelenebb munkásnak is saját számítógépe, nyomtatója, íróasztala, széke van. Azokra gondolok itt, akiknek az a feladata, hogy szétválogassák a bejövő árut, összeválogassák a kimenő árut. ( Mintha nálunk a Tesco-ban minden targoncás fiúnak saját számítógépe lenne, és mikor egy raklapot 20 méterrel odébb szállítottak, azonnal leülnek a gép elé és dokumentálják. ) Egy hatalmas nagy 10 méter magas raktárban a sarokban ott van 8-10 íróasztal, és ott a hangzavarban dolgoznak.

Sok helyen látható a Sauberheit+Ordnung=Sicherheit felirat. Az az a tisztaság plusz a rend egyenlő biztonság, és 15 méterenként piros söprűt és kis lapátot helyeztek el.

Amit nagyon furcsálltam, hogy nagyon kényelmes munkatempóban dolgoztak az emberek, semmi sietség, semmi hajtás...mintha egy arab országban lettem volna: többen kísértek minket a kelleténél, a dolgozók lézengtek, azt a látszatot keltették, mintha senki nem dolgozott volna. 11 órakor voltunk ott és a legtöbb ember az étkezdében és a dohányzóban időzött...lehet, hogy uborkaszezon van...nincs elég megrendelés...

A legnagyobb alkatrész amit láttunk egy szárny volt egy nagy fadobozban. Később megnézhettük az asztalosműhelyet is, merthogy az is van: az egyedi szárnyaknak egyedi fadobozokat készítenek. A narancssárga dobozba mindig alkatrészeket tesznek, a citromsárga sárga dobozba mindig az összeszereléshez szükséges szerszámokat.

Később felmentünk az irodai részlegbe is. Ott is ugyanezt a pangást tapasztaltuk: 6 fős irodában 2 ember, 12 fős telefonos ügyfélszolgálaton 4 ember dolgozott. Az egyik szobában épp tárgyaltak, egyáltalán nem zavarta őket, hogy mi arra jártunk, nyugodtan szünetet tartottak...nem tudom, hogy épp a szabadságolások kellős közepén lehetnek-e, pedig azt mesélték, hogy napi 24 órában dolgoznak, heti 7 napon.

Ez lenne a jövő?

Gyanús fickó és pénzbírság

Bombarobbantási kísérlet?

Ma nagyon félelmetes dolog történt velem. A metrón utaztam, éppen nyelviskolába mentem. Egy nagyon bunkó fekete férfival egy megállóban szálltunk föl. Kicsit bizonytalankodott, aztán megharagudott rám, mert odaültem, ahova ő akart.

Két megállót nyugodtan utaztunk, aztán egyszer csak nem is tudom miért a hátam mögé néztem és láttam, hogy a fekete fickó bazi nagy bőröndje ott van közvetlenül mögöttem, de a férfi sehol. Jobban körülnéztem a metróban, nem láttam. Hirtelen annyira megrémültem, hogy ott van mellettem egy gazdátlan bőrönd, hogy az arcomra kiült nyugtalanságot rögtön észrevette az addig békésen üldögélő többi utas is.

Az elfehéredett arcom láttán - egy hang se jött ki a torkomon - kisebb pánikot idéztem elő a metró egyik végében. Közben az egyik utas észrevette, hogy a bőrönd tulajdonosa a metrószerelvény másik végében éppen leszálláshoz készülődik, miközben gyanúsan fürkész minket a tekintetével. Mikor látta, hogy egy csomó tekintet őt vette célba, meggondolta magát, nem szállt le, hanem visszaviharzott a bőröndjéért, közben engem kissé fellökött.

Nem tudom, hogy azért mert sietett, azért mert útba voltam, azért mert pontosan tudta, hogy én tereltem őt a figyelem középpontjába, azért mert meghiúsítottam egy robbantást...

Én mindenesetre rögtön leszálltam, mert már pont nyíltak az ajtók, úgyhogy nem tudom azután mi történt. Nem hallottam róla, hogy bármilyen baleset lett volna... remélem csak rosszul ítéltem meg a helyzetet és bebeszéltem magamnak, hogy az ellenszenves tekintetű, gyanúsan viselkedő férfi a metrószerelvény egyik végében gazdátlanul hagyta a bőröndjét, és ártatlanul sétálni ment a másik végébe... - annyira nem volt üres a metró, hogy ezt könnyedén megtehette volna.

Pénzbírság

Nem olyan érdekes, de számomra bosszantó hír, hogy a kollégiumunkat pénzbírságra ítélték, mert néhány gyerek rendszeresen illegálisan töltöget le. Szerencsére a kollégium vezetősége felvállalta ezt a bírságot, és nem ruházta tovább a diákokra. Viszont cserébe azonnali hatállyal felmondták az internet szerződésünket...