Dubai-i delegáció

Az egyetemen nemzetközi hét van. Ez azt jelenti, hogy a különböző partneregyetemek (orosz, finn, holland, magyar, amerikai, dubai-i) diákjait és professzorait látja vendégül az intézmény. Nagyon érdekes programokon vehetnek részt a vendégek: például elmennek hajókázni, megismerik a várost, üzemlátogatásokra mennek és meghallgathatják egymás előadásait is.

Az előadásokon mi, nem vendégek is részt vehetünk. A magyar előadáson sikerült megismerkednem a dubai-i delegációval. Arra számítottam, hogy csak fiúkat küldenek majd, ehhez képest női többségben érkeztek. A dubai-i lányok nagyon aranyosak: kedvesek, mosolygósak, barátságosak, és elég lazán vannak öltözve: szűk farmer, szűk hosszú ujjú póló, rajta egy szűk nyári ruha, kendő csak könnyedén a fejükre csavarva.

Nagyon aranyosak voltak, az első perctől kezdve befogadtak maguk közé, előadás után el is mentem velük egy pizzériába, hogy kifaggassam őket. Nagyon érdekes dolgokat meséltek. Például, hogy nekik apukájuk írásos engedélyét kellett kérni, hogy ide jöhessenek. Egy lánynak, amíg nem megy férjhez, mindig mindenhez apukája engedélyét kell kérni. De ez nem zavarja őket, mert az apukák mindenbe beelegyeznek, amiből a lányok profitálhatnak.

Nagyon nagy családokból jönnek: az átlagos dubai-i családban 6-10 gyerek van. Az egyik lány azt mondta, hogy ők heten, a másik pedig , hogy kilencen testvérek. A lányok már 25 évesek, de még nem akarnak férjhez menni, és a családok sem sürgetik őket! Ez nagyon modern felfogás egy arab családban!

A dubai-i kormány támogatja a lányok iskoláztatását, és utána a munkába állást - amennyiben nem akarnak férjhez menni. A három lány, akivel voltam mind magas beosztásban dolgozott iskola mellett: mind managerek voltak - bár az is igaz, hogy az arab-félszigeten könnyen osztogatják a manageri címeket.

Azt is mesélték, hogy egy állásinterjún mindig megkérdezik, hogy egy férfi házas-e. Sokkal szívesebben alkalmaznak házasokat, mert tudják, hogy nekik el kell tartaniuk a családjukat, ezért sokkal felelősségteljesebbek, míg az egyedülállóak nem veszik olyan komolyan a munkahelyüket, mivel semmi nem történik, ha egy-két hónapig nincs jövedelmük.

2008-as adatok szerint Dubai-ban 2 300 000-en laknak, ebből 20 % helyi. Sokan vannak az indiaik (42 %), pakisztániak, bangladeshiek, más arab országból érkezők. 0,9 % európai. Azt mondták a lányok ismernek ottani magyar pincéreket.

Észlelhető volt rajtuk valamiféle felsőbbrendűségi érzés (pont, mint a németeken vagy amerikaiakon): nagyon sok extra kívánságuk volt, ugráltatták a pincéreket rendesen.

Egy dubai-i fiú is volt, ő megkérdezte, hogy Európában "abnormálisnak" számít-e, ha egy 18 éves lánynak nincs barátja, és hogy az apukája meg akarja-e házasítani, mert ő ezt hallotta. Mondtam, hogy nem igazán...

Az aranyos banda ellátott névjegykártyával és győzködtek, hogy mester képzésre jelentkezzek hozzájuk. Úgy gondoltam, írok majd nekik, kíváncsi vagyok emlékeznek-e rám?

Azt is mesélték, hogy a lányok csak lányokkal, a fiúk csak fiúkkal fognak kezet, ha igazán vallásosak. Nem esznek sertés húst, nem isznak alkoholt, sőt még olyan asztalnál sem ülnek, amelyen egy üveg bor van. (Emiatt váltunk le a csoporttól: a finnek már rendelték a sört, bort, úgyhogy eljöttünk.) Ahogy ültünk az asztalnál fiú és lány közé tettek egy táskát, mint elválasztó vonalat. És nagyon picikék, mind a lányok, mind a fiúk nálam 2-3 fejjel alacsonyabbak.