Muzeum, tornaora, postai kuldemeny es kutya ado

Múzeumlátogatás

A héten ellátogattam két múzeumba: a szépművészetibe és a raktármúzeumba. Mint már az itteni Múzeumok éjszakáján is tapasztaltam, a múzeumokban nagyon nehéz eligazodni. Ahogy a Történeti Múzeumban is sikerült a jövőben indulnom, majd visszajutnom a fabárkákhoz – semmi háború, semmi csata, csak hajók és kikötők szerepelnek Hamburg történetében (na, jó egy tűzvész is), úgy most a Szépművészeti Múzeumban is céltalanul bóklásztam, amíg meg nem szánt egy teremőr, és a kezembe nem nyomott egy térképet. Az alaprajzot nézegetve rájöttem, hogy nemcsak én megyek mindig össze-vissza – olyan ez a múzeum térkép nélkül, mint egy labirintus: titkos, dekorációnak tűnő lépcsőn fel, használatban lévő hangversenytermen keresztül, külön fizetős japán teaceremónia sarkon átvágva jártam-keltem-, hanem valóban logika nélkül követik egymást a különböző témájú kiállítások. Én például egy ókori kiállításon kezdtem (teljesen véletlenül), majd 21. századi japán divattervezők ruhakölteményeit néztem meg, utána jöttek a porcelánok (európai és közép-ázsiai gyűjtemények, de magyar porcelán nem volt egy se, ellenőriztem). Tovább fokozta zavaromat, hogy az állandó kiállítások keveredtek az ideiglenes kiállításokkal.

Volt egy nagyon érdekes fényképsorozat kiállítás. Nekem kettő különösen tetszett: az egyik 100 képből állt, a fényképész sorban lefényképezett egy egy évest, egy két évest, egy három évest, … egy 98 éves embert, egy 99 éveset és egy 100 éves nénit. Megfigyeltem, hogy sokszor egy 50-55 éves sokkal fiatalabbnak néz ki egy 30-35 évesnél, vagy a 92 éves néni fittebbnek a 76 évesnél. A másik nagyon sok munkát igénylő sorozaton négy lánytestvér szerepelt, akiket 25 éven keresztül örökített meg évente egyszer a fényképész (az egyikük férje). Világosan nyomon követhető öregedésük folyamata.

Volt plakát kiállítás, szék kiállítás teljesen hétköznapi székekből. Nem tudom, hogy ezt csak helytöltésnek találták-e ki, mert nagyon kihasználatlan volt a múzeum: rengeteg üres terem, ami teljesen sötét volt, és ez még inkább hozzájárult ahhoz, hogy eltévedjek. A két legnagyobb teremben zongorák voltak, mögöttük a japán rész, mellettük az etruszk-római kiállítás, ami nekem legjobban tetszett. Az etruszk részen például nagy, egy köbméter nagyságú kődarabok között lehet mászkálni, ebben a teremben rikító pirosak a falak, ami nagyon kiemeli a műemlékeket. A római teremben pedig fejmagasságban elhelyezkedő fejek (szobrok ), császárok képmásai, ismeretlen emberek szoborfejei néznek élesen az ajtón belépő látogatóra: nagyon hatásos. A háttér pedig rikító kék.

A másik múzeum, ahol jártam a raktármúzeum volt. Icike-picike kis múzeum Hamburg kikötőjében, ami bemutatja hogyan raktároztak néhány évvel ezelőtt, a modern daruk és az egységes méretű konténerek megjelenése előtt. Az épület nagyon hangulatos: fa parketta, fa gerendák, fa oszlopok, fa falak. Ezek a házak bár egy kicsit már rozogának tűnnek, és nagyon félelmetes, ahogy recseg a mennyezet, amikor a fölöttünk levő emeleten sétálnak, még ma is használják őket. Ugyan nem épültek annyira régen – az egyik ház falán 1957 áll – a több tonnányi áru raktározása rendesen igénybe vette őket. Ma elég sokban perzsák árulnak és raktároznak szőnyeget. A kilátás nagyon szép: a házak között csatornák, amiken lehet hajókázni – Hamburgban több híd található, mint Velencében.

Mivel a múzeumot pillanatok alatt végig lehet járni, az üzemeltetők úgy döntöttek, hogy megpróbálják elmélyíteni a itt látottakat jópofa feladatok segítségével. Az egyik hamburgi iskola 12-14 éves diákjai tanulmányi kiránduláson vettek részt e múzeumban. Az volt az első feladatuk, hogy alakítsanak 4-5 fős hajózási vállalkozásokat, válasszanak nevet és keressék meg a feladatlapon szereplő kérdésekre minél hamarabb a választ. Ide-oda rohangált egy rakás gyerek, nyikorgott a parketta… Olyan kérdéseik voltak, hogy ha kávét szeretnének importálni, mely országokból vásárolhatnak, mekkora vámot kell fizetniük a mogyoróra, stb. Nagyon élvezték. A kisebb gyerekeknek pedig vastag kartonlapra ragasztott fényképeket készítettek a múzeum különböző szegleteiről, amelyeket meg kellett találniuk. Én egy órát eljátszottam ezekkel. Elég nehezek voltak: például hordókupak, egy bizonyos zsák sarka, egy írás a zsákon kínaiul, kávébabszemek, faoszlopba karcolt strigulák, fénykép lovaskocsiról – és sok kupak, sok hordó, sok zsák, sok kínai írás, 10-15 féle kávébab volt, és minden fal tele karcolva strigulákkal.

Volt egy mérleg is, amire szabadon lehetett súlyokat pakolni. Én valamiért úgy éreztem, hogy az 50 kilós súlyt kell megemelnem. Sikerült is, de egy kézzel, nyújtott lábbal tettem rá a mérlegre és hallottam egy csúnya roppanást. Kicsit megijedtem, hogy a hátamat húztam-e meg, de hamar megfejtettem, hogy csak a mérleg volt.

Tornaóra

Utána vígan mentem el a 80 perces futóórámra és semmi panaszom nem volt. Ez az óra a haladó aerobik megfelelője- legalább is, így van feltüntetve-, nagyon sok férfi is jön. A 80 percből körülbelül 60-on keresztül körbe-körbe futkározunk a hatalmas tornacsarnokban. Legalább 100-an vagyunk. A fennmaradó időben guggolásokat, fekvőtámaszokat és felüléseket végzünk. A férfiak nagyon szeretik ezt az órát, mert ész nélkül szaladgálhatnak. Az edzés felépítése félelmetesen hasonlít az iskolai tornaóráéra: alaphelyzetben futunk, vezényszóra akár irányt váltunk és a másik irányba futunk, akár nyomunk néhány fekvőt és utána tovább futunk, akár indián szögdelünk párat és utána tovább futunk. Valójában a futás a pihenés a feladatok között. A nagy kedvenc az átlófutás, mert akkor sprintelni kell a termen keresztül. Ebbe sokan annyira beleélik magukat, hogy egyrészt sokkal többet futnak, mint amennyi ki van adva, másrészt elsodorják a többieket. Nekem tetszik, kicsit olyan, mint Thaiföldön a csoportos aerobik a park közepén, ahova az emberek minden irányból áramlanak, hogy részt vehessenek.

Postai küldemény nyomon követése

Két hete feladtam egy ajánlott küldeményt Magyarországra. Mivel még mindig nem érkezett meg, visszaemlékeztem, hogy mintha kaptam volna egy kódot is, azaz küldeményszámot, amire a neten rákereshetek. Így is tettem: a német posta honlapján bepötyögtem a kis kódomat és kíváncsian vártam, hogy mi fog történni. A nyomon követés alkalmazásának hála, meg tudtam, hogy a levelem Magyarországra már megérkezett, ott átvették és regisztrálták. Ha tehát gubanc van, akkor az már a magyar részen van. Bár ettől a levél nem fog hamarabb megérkezni, de én legalább tudom, hogy a fél utat már megtette.

Kutya adó

Egyik nap az adókról beszélgettünk német csoporttársaimmal. Kíváncsi voltam, hogy a jövedelmük, hány százalékát fizetik be adóként. Azt mondták, hogy legfeljebb 45%-ot, de csak aki havi 8000-10 000 eurónál (2 240 000- 2 800 000 Ft) többet keres. Ezen csodálkoztam, mert úgy tudtam, hogy itt is az átlagember jövedelmének közel felét visszafizeti az államnak. Megkérdeztem kíváncsiságból azt is, hogy hányfajta adónemük van. A szokásos kötelezettségeken felül nagyon érdekes adókat soroltak fel: például templomadó, ami az egyháznak fizetendő – ők azt mondták, hogy szerintük, aki nem vallásos az nem fizet, de állampolgársági ismeretek órán meg azt tanultuk, hogy aki nem tartozik semmilyen felekezethez, az az államkasszába fizeti be ezt az összeget. Aztán van kávépörkölési adó, amit a kávéházakra szabtak ki, de ők átterhelik a kávét fogyasztókra. Van felzárkózást segítő adó, amit a volt kelet-németországi tartományoknak utalnak át. És szerintem a legviccesebb: a kutya adó, amit a gazdik fizetnek, minden tartományban különböző mértékű és nem egészen értettem, hogy a kutya fajtájától és nagyságától is függ-e…

Magyarorszag, a kemek talalkozohelye es szaguldas 300 km/oraval

Magyarorszag, a kemek talalkozohelye

A heten mosas kozben sikerult a kollegiumban egy harmadik emberrel is osszebaratkoznom. Komolyan mondom mosaskor lehet a legjobban baratkozni. Talan, mert agyon van komplikalva es kulon magyarazat nelkul nem erti senki, hogy mit is kell csinalni. Eloszor is ermet kell szerezni. Ezt a hazi nenitol lehet megvasarolni, de hogy ne legyen egyszeru a dolog, o minden nap csak egy-ket orat van az irodajaban, termeszetesen soha nem ugyanabban az idopontban, es annyira rigolyas, hogy tokeletes magyar nenike lenne belole.

Masodszor fel kell iratkozni a mosokonyha ajtajan levo listara, hogy ki mikor szeretne mosni, mert ket mosogepunk van 70 emberre. Es a legtobben szeretunk hetvegen mosni, ugyhogy nem konnyu jo idopontot elcsipni.

Ha az elso ket akadaly teljesitve, jon a szerintem legnehezebb: kideriteni, hogy kinel van a kulcs. Minden egyes alkalommal kesz kalvaria mire talalok egy embert, akinel van kulcs a teremhez, es hajlando is odaadni. Elvileg van ket kulcsfelelos (25 emberenkent, azaz folyosonkent van egy kulcsunk), naluk szoktam probalkozni, de ha epp nincsenek otthon, vagy csak egyszeruen nincs kedvuk ajtot nyitni, lecsuszok az idopontomrol, es jon a kovetkezo. Ugyhogy ket-harom oraval korabban el szoktam kezdeni rohangalni es remelni, hogy minel hamarabb hozzajutok a buvos kulcshoz. Fogalmam sincs, hogy miert orizzuk igy a mosokonyhat, mas kollegiumokban tarva-nyitva tartjak az ajtot.

Szoval egy indiai es egy szir kurd utan most egy tuneziai is szoba allt velem. Nagyon erdekes dolgokat meselt. Peldaul nagyon tetszett a magyarazata az iszlam poligamiara. Azt mondta, hogy regebben, mikor meg nagyon sokat haboruztak az arabok, sok ferfi a harcmezon maradt maga utan hagyva feleseget es nem ritkan 8-12 gyermeket (lakotarsaimnak is 7 es 11 testveruk van). Ekkor jott Mohamed profeta, aki kerte (igy mondta: kerte) az eletben maradt ferfiakat, hogy ha a feleseguk is beleegyezik legyenek szivesek meg 3 feleseget maguk melle venni, mert ezek az ozvegy nok keptelenek egyedul eltartani fel arvan maradt gyermekeiket. Mivel ma mar nem igazan vannak nagy haboruk (kivetel, ahol igen) es az elet is nagyon megdragult, nem nagy divat a 4 feleseg a muszlim vilagban sem. Tuneziaban peldaul 1956 ota torveny is tiltja a tobb nejuseget.

Masik nagyon erdekes megjegyzese Magyarorszagra vonatkozott. Megkerdezte, hogy tudom-e, hogy Tuneziaban mirol vagyunk hiresek. Mondtam, hogy nem, arulja el. Azt mondta, hogy Magyarorszag, mint Europa foldrajzi kozeppontja hires arrol, hogy a hideghaboru idejen mind a szovjet, mind az amerikai, mind 3.orszagokbeli kemek talalkozohelye volt. Meg azt is hozza tette, hogy lehet, hogy en is kem vagyok, sohasem lehet tudni. En szemely szerint nem gondoltam volna, hogy Eszak-Afrika e csucskeben errol vagyunk hiresek.

Szaguldas 300 km/oraval

Nyugi, en nem probaltam ki, csak egy nemet csoporttarsam meselte, hogy mivel a nemet autopalyak nagy reszen nincsen sebessegkorlatozas (bar most bevezetnek bizonyos reszeken, amiert az emberek nagyon zugolodnak) es a nemet kisfiuk es kislanyok mar pici koruktol kezdve szivjak magukba az autok (es a gumicukor) szeretetet – meg a lanyok is nagyon jol ismerik a kulonbozo automarkakat, szinte tatva maradt a szam – igy felnott korukban sokan szivesen vasarolnak nagy teljesitmenyu szemelyautokat. (Nekem eleg szokatlan amikor lenyithato teteju, bogo motoru sportkocsik kormanya mogott 60 eves osz haju neniket latok, akik a parkolassal kinlodnak.) Tehat a csoporttarsam unokatestvere vett maganak egy Porschet es alig varta, hogy kiprobalja a vegsebesseget. 300km/oraig birt felgyorsulni a hosszu, egyenes automentes szakaszokon, de arrol szamolt be, hogy akkora stresszt jelentett szamara a fokozott igenybevetel es koncentracio, hogy nem elvezte a szaguldast, es hamar visszakapcsolt a kenyelmes 200-220-as tempora. A csoporttarsam is megerositette a gondolatot es hozzatette, hogy 150 km/h es 200 km/h  kozott jelentos kulonbseg van. O is a kenyelmes vezetes hive, igy 180km/h-200km/h-nal nem szokott gyorsabban vezetni.

Mediterrán Hamburg és mit tesz egy hindu anya, ha lánya áttér

A mediterrán Hamburg

Ha valaki az észak-németországi Hamburgba látogat, de mégis inkább egy meleg mediterrán vidékre húzza a szíve, akkor érdemes ellátogatnia Blankenese városrészre. Egy hangulatos, földközi-tengerparti kis falucska érzetét adja, nem véletlen, hogy Hamburg e részén található a legdrágább ingatlanok jelentős hányada. Az Elba partján homokos strand, egy világítótorony, ahonnan a gyerekek a vízbe ugrálnak (és mikor megéheznek, pizzát rendelnek), kellemes vízparti sétány és gyönyörű házak látványa tárul elénk. A házak között szűk, kacskaringós, macskaköves lépcsőkön vezet felfele a meredek út, az ember teljesen Olasz-, Spanyol-, Francia-, vagy Görögországban érzi magát. Még a házak többsége is lapos tetős mediterrán stílusban épült, homlokzatát meleg színekkel festették le.

Ha tovább szeretnénk fokozni napunkat, felszállhatunk a menetrendszerűen közlekedő sétahajóra, ahol a barátságos kalauz, igyekszik mindenkinek a legolcsóbb jegyet eladni, és közben fülig érő szájjal mosolyogni. A hajó elvisz minket a túlpartra, ahol június magasságában szedd magad eperföldek között találhatjuk magunkat. Minden csupa zöld és nyugalmat áraszt. A partról pedig az Airbus összeszerelő telephelyét pillanthatjuk meg sok-sok repülővel. Mi sok Korean Airlines gépet láttunk.

Mit tesz egy hindu anya, ha a lánya áttér?

A blankenese-i kiránduláson voltam fültanúja a következő történetnek: indiai lakótársam mesélte, hogy az indiai szomszédja, egy fiatal lány áttért a hinduról a keresztény vallásra és összeházasodott egy indiai származású keresztényférfival. Anyukája úgy érezte, hogy lánya akkora szégyent hozott ezzel a tettével rá és az egész családjára, hogy fogott egy kerozinos kannát, meglocsolta a hátát és felgyújtotta saját magát. A lány apukája ebbe beleőrült.

Lakótársam csillogó szemmel, szenvedéllyel mesélte, hogy akkoriban ő is áttért a keresztényvallásra. Az ő anyukája is nagyon szomorú volt és mindig csak sírt. A családtagok és a közösség tagjai annyira aggódtak érte, nehogy vele is ugyanaz történjen, mint a szomszédasszonyával, hogy naponta 20-szor felhívták telefonon, hogy állandóan lekössék a figyelmét. Apukája elfordult a fiától, nem beszélt vele többet, és kitagadta a családból. Két év után, mikor az eltévedt lelkű fiú mégis inkább családja és a hindu vallás mellett döntött, azonnal visszafogadták és örültek „újjászületésének”.

Zápor-zivatar, botanikus kert

Hamburgban általában 5-10 percnél nem esik tovább az eső –legfeljebb szemerkél; de már hozzá szoktunk, hogyha esernyő nélkül szeretnénk menni valahova és épp elkap minket az 5 perces felhőszakadás (ami egy átlagos hamburgi napon előfordul néhányszor, de még jellemzőbb az állandó szemerkélés), akkor egyszerűen csak beállunk egy eresz alá és 5 percet türelmesen várunk, aztán békésen folytatjuk tovább addigi utunkat. Ez szinte bele van kalkulálva a menetidőbe.

5 hónapos tartózkodásom alatt felállított elméletem viszont ma romba dőlt: 1 óra 15 percen keresztül szakadt az eső, de annyira, hogy nem mertem kilépni a buszmegálló fedett része alól. Időnként körömnagyságú jégdarabkákhoz is volt szerencsénk, az utakon hömpölygött a víz, számtalan tűzoltó száguldott el mellettünk a bajba jutottakért (az egyetem melletti épületből például vizet kellett szivattyúzni- nem tudom miért volt szükség 3 tűzoltóautóra hozzá). 15-20 percet álldogáltam a megállóban, de mivel ott is teljesen eláztam, felszálltam egy buszra és addig utaztam, amíg el nem állt az eső. Így sikeresen lekéstem az esti német órát (kíváncsi vagyok hányan lehettek a többiek).

Miután vége lett a bő egy órás, szélviharos szakadó esős időjárásnak és végre kezdett kitisztulni az ég, elmentem sétálni egy parkba. Igazából egy hatalmas japánkert volt a város kellős közepén. Eddig valahogy mindig elsiklott a figyelmem mellette, amit nagyon sajnálok, mert gyönyörű szép hely. A japánkert jellegzetessége, hogy sok-sok nagy kő és számos vízesés található benne. Igaz, hogy most a vihar után vízesés helyett sártenger és földcsuszamlás fogadott – kicsit úgy éreztem, mintha épp egy szökőár (cunami) söpört volna végig a helyszínen-, de nekem így is nagyon tetszett.

A hatalmas területen fekvő parkban számos kacskaringós ösvény tekereg, amelyekre akárhányszor rátértem és fordultam jobbra, fordultam balra, félköröket tettem kis tavacskák körül, cuki hidakon mentem keresztül, valahogy mindig ugyanoda érkeztem vissza. Teljesen elvesztettem a tájékozódási képességemet: mindig azt gondoltam, hogy már jó messzire eljöttem, és. ideje lenni visszafordulni, amikor megtekintettem a kiinduló pontomat.

Ebben a parkban található egy nagyon nagy játszótér is négy méteres indiánsátrakkal, ketrecekkel szabaduló művészeknek. Tényleg, van két olyan fa tákolmány, ami körülbelül 8-10 m³ nagyságú, és a fából készült oldalait, tetejét, alját, járórészét ide-oda lehet tologatni. Elég veszélyesnek tűnik, nem tudom, mely korosztály kedvence lehet, de talán nem véletlen, hogy a játszótéren két helyen is nagy táblákon ki van írva a legközelebbi kórház címe, és a sürgős esetekben tárcsázandó telefonszám.