Pékségek
Itt Hamburgban feltűnően sok pékség van. Nagyon sok van a metróbejáratoknál, az aluljárókban, a busz végállomásokon, az utcákon. Sok fajta finomságot lehet kapni. Valószínűleg a felgyorsult életritmushoz köthető, hogy nem csak egyszerű péksüteményeket árulnak, hanem nagyon gusztusos szendvicseket (tonhalas, szalámis, mozzarellás, tojásos, fasírtos, stb.) is.
Néha felkelek reggelente korábban és beülök egy pékségbe reggelizni iskola előtt. Nekem nagyon tetszik, hogy kint még teljesen sötét van, bent pedig párásak az üvegek az éppen sülő finomságok melegétől.
Az én kedvenc pékségem különlegessége, hogy nem kérni kell a péksüteményt, hanem mindenki vesz egy tálcát és saját maga a tálcára szedegeti ki a kiválasztott termékeket általában egy félkört megtéve a boltban. Ennek nagy előnye, hogy van bőven idő gyönyörködni a zsemlék, fánkok, szendvicsek, buktákban, nem kell rohanásszerűen valamire rábökni, mint a zsúfolt aluljárós pékségekben.
A pénztárnál való fizetés után pedig mindenki maga csomagolja be a választott termékeket, szeleteli fel a kenyérszeletelőgépben a kenyeret vagy leül egy asztalhoz és megeszegeti a reggelijét. (Ilyen tálcás megoldást már láttam más országban is, de hogy mindenki saját maga csomagol az nekem újdonság.)
Szerintem jó ötlet és az üzletnek is jót tesz. Minél több idő van nézelődni, annál több dolgot választanak az emberek (és a mögöttük levő sem türelmetlenkedik, hogy mennyi mindent kér még ez az ember, hanem egyszerűen csak kikerülik).
Véradás
A héten véradás volt az iskolában, amin nagyon szerettem volna részt venni, de elég sok akadállyal találtam szemben magam. Először is előre időpontra be kellett jelentkezni, de nem tudták megmondani, hogy magyarként jöhetek-e, vagy német betegbiztosítási papírok kellenek.
Másodszor: otthon rendszeres véradó voltam, amíg a legutolsó véradási kísérletemen nem közölte a doktornő, hogy túl alacsony a hemoglobinszintem (kevés a vas a szervezetemben, mert nem eszem húst). Azóta sok spenótot, kelkáposztát meg sötét zöld zöldséget eszem remélve, hogy helyreáll a vörösvérsejtszámom.
Harmadik apró probléma, hogy előző nap extra nagy szél volt és sikerült egy picit megfáznom.
Elérkezett a nagy nap: a véradás napja és nagyon gondolkoztam, hogy ennyi problémával szerencsét próbáljak-e vagy csak bolondot csinálok magamból.
Úgy döntöttem benézek angol óra után a második emeleti véradásra berendezett helyszínre. Direkt reggeliztem is, hátha mégis jók lesznek az eredményeim.
Első lépés a dokumentáció volt (ugyanúgy zajlott minden, mint otthon). Mikor a csoporttársaim határozottan közölték velem, hogy Magyarország nem EU-tag (mondták ezt az átlagnál műveltebb egyetemisták) és ezért lehet, hogy visszautasítanak, nem voltam túl boldog. De aztán a néni csak az útlevelemet kérte és németországi lakcímet. Úgyhogy az első akadályt sikeresen vettem.
Utána, mint a többiek is, én is kaptam egy A4-es oldal méretű papírt tele kérdésekkel, egyesével rákérdezve különböző betegségekre. Az ötös kérdés magasságától már annyira szakszöveg volt (csomó orvosi kifejezés), hogy segítséget kellett kérnem. Nagyon aranyosak voltak, felváltva fordítgattak nekem (németről angolra) olyan emberkék, akiket akkor láttam először.
Mire sikerült átvergődni az egész kérdőíven már sorra is kerültem a testhőmérséklet mérésen és vérmintavételen (olyan sokan voltunk, hogy sorba ültünk/álltunk). Volt egy kis hőemelkedésem 37,3 - gondoltam itt elvesztem. Viszont a kibuggyanó vért kellően sötétnek találtam.
A harmadik állomás a doktornő volt, akinek megemlítettem, hogy már egyszer voltam visszautasítva véradástól. Mosolygott és azt mondta, hogy ma kitűnőek az értékeim, a kis hőemelkedés sem volt gond.
Szabad volt az út, mehettem vért adni. Különösen örültem, hogy a vasszintem megfelelő volt és nem tanácsolta, hogy szedjek mindenféle kiegészítőtablettákat.
Nagyon gyorsan kipumpáltam fél liter vért: 5 perc alatt. Volt, aki 10 percig ott volt.
Utána terülj-terülj asztalkám várt minket: nagyon finom svédasztalos lakoma: sok-sok finom szendvicset ehettünk, hogy megerősödjünk. Én mikor úgy láttam, hogy kellően megerősödtem, ettem-ittam-jóllaktam, lementem a könyvtárba német házit írni (az első emeletre).
Már egy órája ott voltam az ablak nélküli, levegőtlen teremben, mikor eldöntöttem, hogy leszedem a kötést, amivel a tűszúrás helyét ragasztották le, mert nagyon zavart. Nem tudtam behajlítani a karomat, annyira húzódott a bőr.
Mikor letéptem az egész karomon körbetekert szalagot és megpillantottam a belilult karomat hirtelen elkezdtem szédülni. Gondoltam mindjárt elmúlik, de azért ledőltem az asztalra.
Valószínűleg nagyon elsápadhattam, mert néhány lány rögtön letett a földre és a lábamat egy székre tették. Akartam mondani, hogy jól vagyok, de azt hiszem nem jött ki hang a torkomon. Egy szempillantás alatt ott volt az orvos, és mivel csak félig voltam magamnál megitatott velem valami gyógyszert (nem örültem neki túlságosan, mert elég gyógyszer ellenes vagyok). Azt mondta 80 per valami volt a vérnyomásom. Próbáltam párszor felülni, de mindig annyira szédültem, hogy inkább visszafeküdtem.
Mikor kicsit később erőre kaptam, átmentünk egy másik szobába és kitártuk az összes ablakot. Nagyon aranyos volt az egyik csoporttársam, ott maradt velem még egy órát és folyamatosan adagolta a szőlőcukrot, meg a vizet. Mikor nem győztem hálálkodni csak annyit mondott, hogy "ez magától értetődő"- mármint a segítségnyújtás.
Törökök utcája
Már egy ideje nagyon igyekszem jó gyümölcsöt találni Hamburgban. Egy átlagos élelmiszerboltban nagy a zöldség-gyümölcs kínálat: nagyon gusztusosan, hívogatóan néznek ki a gyümölcsök, zöldségek. De mikor az ember beléjük harap szinte teljesen ízetlenek.
Gondoltam megkérdezem a perzsa csoporttársamat németen, hogy ő hol vásárol ízletes gyümölcsöt. Középkorú háziasszony, aki hozzá van szokva az édes gyümölcsökhöz ( a közel-keletiek nagyon szeretik a nagyon édes élelmiszereket). Azt javasolta menjek török boltba.
Hallotta a beszélgetésünket egy török halárus (szintén csoporttárs), aki azt tanácsolta nekem, hogy menjek heti piacra. Gondoltam ő biztosan otthonosan mozog a témában mivel török is és piacon is dolgozik.
Hát elmentem egy heti piacra. A gyümölcsök ugyanazok voltak. Elmeséltem neki a tapasztalataimat és akkor azt javasolta, hogy menjek biopiacra. Elmentem egy biopiacra, de ott sem voltam elragadtatva a kínálattól (teljesen ugyanazok a termékek voltak mindenhol, mint a normál boltokban is).
Egyik este egy másik török csoporttársammal meg egy belga lánnyal elmentünk a törökök utcájába egy török étterembe. Na, ott láttam sok-sok gyümölcsöt, meg is jegyeztem magamban, hogy világosban ide visszajövök.
Mikor világosban visszamentem azt láttam, hogy 80%-ban ugyanazok a gyümölcsök, zöldségek vannak: annyira jellegzetes az a néhány fajta alma, körte, kiwi, szőlő, paprika, stb. ami itt kapható. De 20%-ban akad finom ennivaló is: például találtam rothadó körtét! (Az itt nagyon jó jel, ha valami tud rothadni, mert nincs agyon nyomva mesterséges rothadásgátlóval.) Nagyon finom édes volt :)
Vettem sárga paprikát is (Magyarországon bogyiszlói paprika), ezt a fajta paprikát, nem nagyon lehet Közép-Európán kívül sehol sem kapni. Ezt Törökországból importálták, nem olyan finom, mint a magyar, de itteni viszonylatban jónak számít.
Hatalmas gránátalmát vettem, még nem kóstoltam, de remélem finom lesz!
Láttam okrát. Ez Magyarországon nem ismert zöldség. Úgy néz ki, mint a kicsi, hegyes zöld erős paprika, de sokkal húsosabb és édes. Pörköltszerűen szokták elkészíteni (hússal vagy anélkül). Nagyon finom. Én nem vettem, mivel sajnos nincsen konyhám. Vagyis 25-ünknek van egy konyhája és nem tehetem meg, hogy hosszabb időre elfoglalom az egészet...
Vettem nagyon finom sajtokat: bolgár juhsajtot, meg egy másikat. Vettem libanoni lapos kenyeret. Annyira elkapott a hév, hogy rengeteg mindent vettem és nagyon sok pénzt elköltöttem. Sajnos olcsóbbnak nem olcsóbb, mint a rendes bolt
Körülbelül 6-7 nagyobb török bolt van ebben az utcában, mindet alaposan körbe jártam. Szerintem én voltam az egyetlen fehér mindegyikben. Féltem is egy kicsit, hogy ki fognak nézni, de inkább pozitívan diszkrimináltak: például a pénztárnál nekem betették a dolgaimat egy zacskóba, a többiekhez meg csak hozzávágták a zacskót. Nagyon sokat profitálok a fehér bőrömből. Szerte a világon :) (Mondjuk talán az is szerepet játszik, hogy mindig mosolygok és nem vagyok lekezelő, mint sok német vagy más nyugati.)
A nagy török és közel-keleti családok kielégítésére 12 kg-os kiszerelésben árulják a rizst, tésztát, lisztet (hatalmas zsákok). A csicseriborsó és egyéb hüvelyesek is több kilós kiszerelésben kaphatóak, hatalmas üvegekben vannak olivabogyók és más savanyúságok. Itt nem lenne könnyű kis nyugati családoknak vásárolni. Én is jó darabig fogom eszegetni a sajtjaimat, olivabogyót, amit vettem.
A kenyér körülbelül 1 méter hosszú, 30 centiméter széles, magukhoz szorítva cipelik el a pénztárig, ott fizetés után kapnak egy kést, amivel kisebb darabokra vághatják.
Igazi közel-keleti hangulat van a boltokban: arab-török zene szól, a termékeken kettős felirat van: arab-angol vagy török-német, sokan az anyanyelvükön beszélnek. De meglepő, hogy a pénztárossal vagy az eladóval sokszor németül beszélnek. Mindig adnak számlát (ez a közel-keleten egyáltalán nem megszokott dolog, de úgy látszik az agyonszabályozott Németország hatással van rájuk).
Több indiai, fekete és távol-keleti családot is láttam a török boltokban: úgy látszik nekik sem ízlenek a németországi termékek. Muszlimok vagy családostul voltak (sok-sok gyerek a boltban szaladgált) vagy csak a férfiak. Nők egyedül nem vásároltak.
Több zöldségesnél is láttam, hogy több gyümölcsöt félbevágtak és egy kést beleszúrva ott hagyták a kupac tetején: kóstoló. Aztán mennek a családok, levágnak egy szelet sárgadinnyét, egy szelet körtét, egy gerezd mandarint, ami ízlett nekik abból vesznek 5-6 kilót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése